DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Babák képviselõ úr az imént mondta, hogy több pénzt a nyugdíjasoknak. Teljesen egyetértek a képviselõ úrral, több pénzt. Jövőre 188 milliárd forinttal több pénzt fordítunk a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások finanszírozására. Tessék megnézni a költségvetési törvényben, ez már elfogadott a múlt héten. (Babák Mihály: Tényekről beszélj!) Pontosan így van, a tényekről beszélek.

A kisnyugdíjasok helyzete, tisztelt képviselőtársaim, minket is aggaszt, mert nagyon jól tudjuk, hogy még mindig nincs kellően megoldva a problémájuk, és ismerjük a szövetkezeti járadékosok nehéz helyzetét is. Azonban szeretném hozzátenni: igen-igen nagy kár volt két évre egy tollvonással befagyasztani, egy tollvonással megszüntetni azt a méltányossági nyugdíjemelési rendszert, amely éppen arra hivatott, hogy ezeknek a kisnyugdíjasoknak, ha csak havi 2000-2500 forinttal is, emelje a nyugdíját. Tetszik tudni, mennyi ez egy évben egy-egy nyugdíjasnál? 28-30 ezer forint körüli összeg, ami egyáltalán nem elhanyagolható.

Tegnap itt az Országgyűlésben a miniszter úr elmondta, hogy már az eddigi jogos igények 63 százaléka kielégítésre került, ami 850 ezer igénylőre vonatkozó 63 százalék. Ennek az évnek a végéig körülbelül 400 ezer kisnyugdíjas részesül rendkívüli nyugdíjemelésben. Ne tessék ezt semminek tekinteni, mert ők, akik ezt megkapják, nem tekintik semminek.

Ami pedig azt a két jelzőt illeti, amit Mátrai képviselő asszony elmondott, hogy hazug és álságos: én nem szeretek ilyen kifejezéseket használni; ezért ezt én tisztelettel visszaadom, és azt mondom, ez a két jelző azt a demagógiát illeti, amivel ön itt megszólalt.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu