DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatnám a Kiskunhalas és körzete érdekében benyújtott módosító indítványaim érdekében az indokolást. Beszéltem már a Budapest-Kelebia vasútvonal korszerűsítéséről, az 53-as főútvonal Kiskunhalast elkerülő útjának megépítéséről, és most a városunk, Kiskunhalas szennyvízművének bővítéséről és korszerűsítéséről szeretnék beszélni. Hiszen városunk kétharmada csatornázott, de hiába vannak vagy lesznek kiváló pályázati lehetőségek akár az Európai Unióban a csatornázás további folytatására, amíg a szennyvízművünket nem sikerül korszerűsíteni, addig nem tudjuk fejleszteni a csatornahálózatot. Ugyanis a meglévő szennyvízmű száz százalékon van, tovább nem bővíthető, nem terhelhető. Ezért erre az egymilliárdos beruházásra mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a további csatornázás a városban elkészüljön.
Mi egy 30 ezer lakosú kisváros vagyunk, tudom, hogy sok ilyen nagyságrendű város van az országban, és azt is tudom, hogy sorolni kell a problémákat. De ez egy olyan kérdés, amiben tudomásom szerint mindenki egyetért, pártállástól függetlenül, a szocialista polgármester, a szintén szocialista országgyűlési képviselő, aki onnan származott el, Zuschlag János és a megyebeli szocialista képviselők is. Ezért nem értettem, hogy az első körben miért nem szavazták meg, és miért nem támogatták ezt a módosító indítványt.
Kérem, hogy a második körben ehhez a forrásokat biztosítani szíveskedjenek. A két hátramaradó kérdésről majd a következő kétpercesben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés