DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Sisák Képviselő Úr! Remélem, hogy hosszabb ideje van még hátra, mint 32 perc, az életéből, mert azt mondta, hogy a hátralévő idejéből majd ezzel szeretne gazdálkodni. (Babák Mihály közbeszól.) Én jó egészséget kívánok, és kívánom, hogy sokáig nyújtson be hasonló módosító indítványokat, a végén eredményt fog elérni; egy feltétellel: ha komolyan veszik azt, hogy a kormány közigazgatási reformjához érdemben szeretnének hozzászólni, akkor el kell menni azokra a tárgyalásokra, amelyekre a belügyminiszter asszony meghívja önöket. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Sajnos, ez rendszeresen elmarad, ezért nincsenek négypárti tárgyalások, mert ha csak egy párt megy el, akkor az egypárti tárgyalás lesz, a másik három esetleg távol marad.
Ugyanakkor a módosító indítványaival kapcsolatban azt is szeretném megjegyezni (Babák Mihály: Nincs a parlament előtt!), hogy az önkormányzati szövetségek teljes egyetértésben - és azt hiszem, ön is tagja egy önkormányzati szövetségnek (Sisák Imre János közbeszól.),igen - támogatták azt, hogy a kormány nyújtsa be a parlament elé minél előbb - Gémesi úrék is ezt mondták - a közszolgáltatási reformmal kapcsolatos törvényjavaslatokat, mert az igaz, amit ön mond (Babák Mihály közbeszól.), hogy a struktúrát változtatni kell, a költségvetésben pedig erre fordítani kell. De nem fordíthatjuk meg a folyamatot, hogy előbb a nem tudom, mire biztosítok közszolgáltatási reformra x forintot, és utána majd eldöntjük, hogy milyen lesz ez a közszolgáltatási reform.
Partnerül hívom, képviselő úr, polgármester kollégám, öt év előnyöm van a közigazgatásban, a közszolgálatban önnel szemben, de partnerül hívom abban, hogy ebben működjünk együtt. Azt hiszem, hogy nagyon hamar közös nevezőre fogunk jutni, de ön nem akarja, hogy közös nevezőre jussunk. Ez a baj. (Sisák Imre János: Én? - Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés