DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Én nagy örömmel hallgattam a részletes vita utolsó lírai részét, amelyben Babák képviselő úr egyről nem beszélt, hogy hol a pénz (Tóth István: Te mondd meg, ti kormányoztok!); egyről nem beszélt, hogy miből kell az önök módosító indítványait finanszírozni, és ehhez milyen bevételt rendelnének. Átcsoportosításban még eléggé ügyeskedtek, néhányat még el is fogadtunk; én azt hiszem, hogy ez előremutató, hiszen az elmúlt ciklusban egyetlen ellenzéki módosító indítványt a költségvetés esetében el nem fogadtak.

És csak annyit a szükséges visszaszólásról, illetve a múlt időről, tisztelt képviselő úr: mit tettek önök az önkormányzati közszolgáltatási reformért? Milyen konstrukciókat hoztak létre az önkormányzatok finanszírozása tekintetében? Semmit. Az önök kormányprogramjában, elmondtam akkor a vitában, 1998-ban, semmi önkormányzat, semmi kétharmad és semmi jobblét nem volt benne az önkormányzati szféra tekintetében, összesen nyolc sorban intézték el az önkormányzatokat. Most, amikor egy kormány finanszírozási oldalon is jelentősen megnövelte két év alatt az önkormányzati forrásokat, akkor még önök azt keresik, hogy hogyan lehet többletforrást biztosítani. Tegyenek javaslatot, lehet, hogy el fogjuk fogadni - de nem ilyen demagóg módon!

És a lírai részhez pedig annyit: nagyon jól hangzik, de semmi értelme nem volt.

Forrás: parlament.hu