KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A közelmúltban ismertté vált, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója több mint száz orvos ellen tesz feljelentést különböző visszaélések miatt. A híradások szerint voltak, akik ezrével írtak fel betegeiknek vagy vélt betegeiknek tampont, pelenkát. Az OEP nyilatkozata szerint milliárdos visszaélések történtek. Bizonyított, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva megkétszereződött a gyógyászati segédeszközök piacán szereplő termékek száma. A statisztikákból kiderül, hogy míg 2000-ben 310 ezer, 2001-ben 445 ezer, 2002-ben félmillió, eddig az év első felében már 400 ezer darab segédeszközre állítottak ki receptet, s nyújtottak be számlát.
Már az OEP-ellenőrök is észrevették a feltételezett visszaéléseket, hiszen vizsgálatok során kiderült, hogy a szokatlan nagyságú forgalom mintegy 150 orvos pecsétje alapján alakult így. Az érintett orvosok több mint fele beváltott vények alapján naponta 2 ezer, ötödük pedig naponta 12 ezer pelenkára szóló receptet is kitöltött betegeinek.
Az OEP ellenőrei szerint a kitöltött receptek egy része hamisítvány, csak azért töltötték ki azokat, hogy elszámolhatóak legyenek az OEP felé. Tételezzük fel, hogy ez így van; akkor ez csalás. Ha nem egy orvos írta fel és számolta el, akkor vajon ki tehette? Hallani olyan történeteket, hogy egyes gyártók különböző juttatásokat kínálnak azoknak, akik bármi módon befolyással lehetnek a pelenkafogyásra. Van, ahol egyenesen az intézmények vezetőit vagy az ott dolgozó orvosokat keresik meg, és megfelelő juttatások fejében kizárólagossági szerződést kötnek termékeikre. Ennek következményeként egyes helyeken kamionszámra fogy az egészségügyi betét. A jutalom változatos: rendszerint egzotikus helyekre utaznak - Kanári-szigetek, Ceylon, Costa Brava az útirány -, és természetesen ott szakmai továbbképzésen vesznek részt. Ezt a szakmai továbbképzést természetesen idézőjelbe tettem. Ha jól fogy az egészségügyi betét, a nevezett intézményből akár többen is továbbképezhetik magukat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Végezetül kérdezem, mi lesz a következménye a pelenkaügynek. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés