DR. CZINEGE IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak néhány kiegészítést! Talán kevésszer fordult elő, de most meg kell mondanom, hogy Selmeczi Gabriella egy mondatával teljesen egyetértek. Azt mondta: pénz nélkül a legjobb program sem ér sokat. Akkor előveszem az Állami Számvevőszék 2002-es nyári jelentését, és azt olvasom benne: az “Egészséges nemzetértö népegészségügyi program nem került az Országgyűlés elé - az önök programja -, többletforrást a 2001. évi és 2002. évi költségvetésben nem rendeltek hozzá. Egyetértek, képviselő asszony - azt már sajnálom, hogy csak utólag jött erre rá.

A másik: Csáky képviselő úr kicsit félreérthette a röntgent. Én azt akartam mondani, képviselőtársam, hogy egy 1997-ben elindított röntgenrekonstrukciós program, amely 12 milliárdra volt tervezve, megszűnt, és emiatt történt meg csak a gépek 6 százalékának a cseréje. Tehát itt egy tévedésről volt szó.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu