DR. TITTMANN JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Én először is szeretnék elnézést kérni Komárom-Esztergom megye 5. választókörzetének Dorog-Esztergom térsége polgáraitól azért, mert egy őket ismételten nagyon untató, helyenként valószínűleg bosszantó úgynevezett politikai vitanapon veszek részt. Tudom, hogy nem ezért szavaztak rám. Ezért az egészségügy megkezdett rendszerváltása mellett szóló érvek rövid, tényszerű megfogalmazására korlátozom a mondanivalómat.

Az egészségügyi rendszerváltás szükségszerűségeken alapul, és mivel több évtized alatt kialakult torz érdekrendszert sért, ezért jelentős ellenállásba ütközik. Pedig a megkezdett egészségügyi rendszerváltás még nagyon messze van az egészségügyi intézményi szerkezet szükséges mértékű átalakításától, a személyi és anyagi erőforrások szükséges mértékű átcsoportosításától. A nem megfelelő intézményi szerkezetnek és az emberi erőforrások nem megfelelő irányú csoportosításának, valamint az eszköz- és pénzforrások nem hatékony és nem hatásos felhasználásának köszönhetően az ember egészsége ügyében, a minél későbbi megbetegedés ügyében, a minél korábbi betegségfelismerés ügyében és a minél korábbi kezelésbe vétel ügyében egészségügyünk nagyon távol van az érdemi cselekvési lehetőségtől.

Az utólagos kárkezelés - vagy a témához jobban illeszkedő kifejezéssel élve az utólagos kórkezelés -, a későn felismert betegségek gyógyítására tett erőfeszítések eredménye is messze elmarad valamennyiünk elvárásaitól. Az egészségügyi rendszerváltás szükségszerűségét még tovább lehetne részletezni, az egészséget megőrizni, a betegséget megelőzni, vagy a gyorsan gyógyulni vágyó emberek várakozásai alapján. Az egészségügyi rendszerváltást követelik az egzisztenciális biztonság, a szakmai hatékonyság és a szakmai tisztesség feltételei között dolgozni kívánó orvosok és nővérek. De a megkezdett egészségügyi rendszerváltás mellett szól az is, hogy egyre több pénzünkbe kerül az igényeinknek egyre kevésbé megfelelő egészségügy.

A megkezdett egészségügyi rendszerváltás első lépései közé tartozott a megcsontosodott rendszer mély rétegeibe való beavatkozás lehetőségének, törvényi feltételeinek a megteremtése. Politikai támadások célkeresztjébe került az egészségügyi szolgáltatásokról, szolgáltatókról szóló törvény, e törvényt valakik úgy értelmezik félre, hogy kórháztörvénynek vagy kórház-privatizációs törvénynek nevezik, mások meg alkotmányos jogokra hivatkozva szándékoznak hatástalanítani.

Ez a törvény ad lehetőséget az egészségügyi intézmények jelenlegi döntő mértékben önkormányzati tulajdonosi szerkezetének a megbontására. Az egészség ügyének meg kell kapnia a jelenlegi előrelépést akadályozó érdekrendszer megbontásához szükséges új szereplőket, az egészségügyi intézmények magántulajdonosait. Az önkormányzatoknak meg kell kapniuk az egészségügyi intézmények szakmai és komfortszempontok alapján is igényeinknek megfelelő felújításait, fejlesztéseit szolgáló pénzforrásokat hozó magántulajdonosokat. A megkezdett egészségügyi rendszerváltás nem kötelez, csak törvényi garanciákkal lehetőséget teremt. A történelem eddig is bizonyította, hogy a nyertesek a lehetőséget teremtők, a lehetőségeket felismerők és a lehetőségekkel élni tudók sorából kerültek ki.

Kérem, támogassák az egészségügyi rendszerváltás folyamatát, lehetőségeit, mert így lehet végre nyertes egészségünk ügye.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu