GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Orosz képviselőtársamhoz csatlakozva szeretném magam is elmondani, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége országgyűlési frakciója is azt gondolja, hogy a konszenzussal elfogadott országgyűlési határozat a parlagfű kérdésében megteremti ezeket a feltételeket, megteremti azokat a kereteket, amelyek biztosítják a parlagfű elleni megfelelő fellépést. Nem vitatva azt, amit Mádi képviselőtársam mondott, hogy a parlament, a törvényhozás és a kormányzat egyfajta nemzeti felelősséggel terhelt ebben az ügyben, szóval nem vitatva ezt a kérdést, éppen ezzel egyetértve mondjuk azt, hogy az általunk is elfogadott országgyűlési határozat megteremti ezeket a feltételeket, kereteket, és ezért a Szabad Demokraták Szövetsége sem támogatja ezt a törvényjavaslatot, ennek a tárgysorozatba-vételét.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés