SZABADOS TAMÁS oktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban elmondhatjuk, hogy az elmúlt másfél év, de az elmúlt év is az oktatás számára, nem mondom azt, hogy sikertörténet, de egyáltalán nem szégyenkezni való év, hiszen mindazok, amiket itt most a képviselő úr elmondott az ingyenes étkeztetésről, az ingyenes tankönyvről, a Sulinet Expressz kiterjesztéséről, azt hiszem, valamennyi tárgyilagos ember számára sokatmondóak. Azonban, válaszolva a képviselő úrnak arra a problémájára, arra a felvetésére, hogy volt-e intézménybezárási hullám az elmúlt tanévben, az ön által említett számok akár még erre is indíthatnának bennünket, de azért hadd mondjak néhány szót erről.
Ha visszamegyünk kicsit az időben 1995-ig, az önkormányzatok többsége új intézményeket épített, alapított. Nagy intézményalapítási hullám lett úrrá a magyar önkormányzatokon, és miután kiderült, hogy a tanulólétszám végzetesen és rohamosan csökkenni kezdett, kezdődött meg az intézményrendszernek az átgondolása, reformja, és ez a folyamat a mai napig sem záródott le, hiszen a statisztikákból egyértelműen kiderül, hogy a gyereklétszám sajnos most is folyamatosan csökken.
Valós az az adat, amit a képviselő úr mondott, ebben a tanévben 22 ezerrel csökkent az általános iskolás tanulók létszáma, és ötvennel az általános iskolák száma. Azonban ha a 22 ezres létszámot vesszük alapul, ez nem kevesebbet jelent, kedves képviselőtársaim, mint 80 általános iskolányi gyerek elveszését a közoktatás számára. Ez azt jelenti, mintha 300 fős iskolák 75-80-as számban vesztek volna el a magyar közoktatás számára. Meggondolandó az is - ezzel riogattak ellenzéki képviselőtársaim egész évben -, hogy hatalmas pedagóguslétszám-elbocsátás lesz, ennek ellenére 2000-2200-zal több pedagógus dolgozik ebben a tanévben a magyar iskolákban, és hadd szögezzem le, hogy ez jó. Jó, mert kiscsoportos oktatásra, kiscsoportos foglalkozásra, csoportbontásra ad lehetőséget, minőségi munkára ad lehetőséget, és remélem, hogy a magyar iskolarendszer be is fogja bizonyítani, hogy a több pedagógus nagyobb minőséget fog produkálni.
Nem történt más ebben az évben véleményem szerint, mint az, hogy a magyar fenntartók hozzáigazították a magyar iskolarendszert a gyereklétszám fogyásához. Míg az általános iskolák száma valóban 50-nel csökkent, 16-tal viszont nőtt a középiskolák száma, hiszen a képviselő úr is elmondta, hogy a középiskolában oktatottak száma is nőtt.
Nem szeretném azonban a kérdés valódi lényegét megkerülni. Úgy gondolom, eljött az ideje annak, hogy együtt gondolkodjon a kormány és az ellenzék a szakmai szervezetekkel, az önkormányzati szervezetekkel egy új finanszírozási rendszeren - egy új finanszírozási rendszeren, ahol újra átgondoljuk, hogy mi az állam, tehát a központi kormányzat feladata a finanszírozásban, és mi a fenntartó feladata. Ennek az új finanszírozási rendszernek az átgondolására alakult az önkormányzati szövetségek, valamint a szakszervezetek ösztönzésére és az Oktatási Minisztérium felkarolásában egy olyan bizottság, amelyben részt vesz a Belügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, az Oktatási Minisztérium, az önkormányzati szövetségek, valamint a szakszervezetek, ahol az elkövetkezendő fél évben arról lesz szó, és egy olyan új finanszírozási modell kidolgozása lesz a feladat, ahol - még egyszer mondom - arra kell választ adni, hogy hogyan lehet igazságosabban, jobban, precízebben és pontosabban finanszírozni a magyar közoktatást, tehát mi a magyar állam és mi a mindenkori fenntartók feladata.
Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évben sem, mint ahogy az elmúlt 13 évben sem beszélhettünk iskolabezárási hullámról, viszont tovább folytatódott a közoktatási intézményrendszer folyamatos hozzáigazítása a csökkenő gyereklétszámhoz.
Befejezésül én is hadd csatlakozzam képviselőtársamhoz, és az oktatásügyben dolgozó valamennyi kollégámnak áldott karácsonyt és boldog új évet kívánjak, és a képviselőtársaimnak is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés