SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! A tavaly hivatalba lépett kormány a Széchenyi-tervet átalakította Széchenyi vállalkozásfejlesztési programmá, egyidejűleg és egyúttal a lebonyolítást átláthatóbbá, nyíltabbá, az EU-normákhoz jobban igazodóvá, a megvalósult beruházások eredményességét, hasznosságát pedig jobban mérhetővé tette. Mégis az elmúlt másfél évben igen sokat hallottuk itt a Parlament falain belül, de azon kívül is, hogy az új kormány megfojtotta a Széchenyi-tervet, és ezáltal nagy hátrányba hozta a magyar vállalkozókat, hiszen nem ír ki elég pályázatot, vagy ha kiír, nem hirdet győztest, nem biztosít ehhez megfelelő mennyiségű pénzt.

Most - tekintettel arra, hogy az új kormány első tiszta éve, a 2003-as év lezárásához közeledik - szeretném, ha tájékoztatást adna nekünk arról, hogy mi igaz ezekből a vádakból, vagy éppenséggel mi a tényleges helyzet mindezekkel szemben. Kérdezem ezért, hogy ebben az évben, 2003-ban hány pályázat érkezett be, eddig hány nyertest hirdettek, illetve a még el nem bírált pályázatok közül várhatóan még hány további nyertes kerül kihirdetésre, és ezek miként aránylanak a 2001-2002. évi számokhoz.

De túl a pályázatokon, tudjuk, hogy a vállalkozókat nemcsak ezekkel lehet helyzetbe hozni, hanem például adókedvezményekkel, hitelnyújtással is. Ezért kérdezem, hogy mit tudna ön nekünk mondani tájékoztatásul a mikrohitelekről, a Széchenyi-kártyáról, a különféle adókedvezményekről, amit a kormány ebben az évben a vállalkozóinknak biztosított.

Várom válaszát.

Forrás: parlament.hu