MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rendkívül fontos lépéshez értünk: kihirdetjük azt a határozatot, amely a halálbüntetést minden körülmények között tiltja, békében, háborúban - óriási lépés ez.

Amikor eljutunk ide, akkor emlékezzünk meg tisztelettel a magyar Alkotmánybíróságról, amely Alkotmánybíróság 1990-ben alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetést, és tehette ezt azért is, mert köztársaságunk első elnöke, Göncz Árpád, miután beiktatták őt, bejelentette, hogy ő a halálraítélteknek mindenképp kegyelmet fog adni, és ezzel azt az átmeneti időszakot is kivégzésmentessé tette, amely a Harmadik Köztársaság létrejötte és az Alkotmánybíróság rendkívül fontos döntése között történt.

(18.50)

Azért is fontos ez, mert még jobban megerősíti azt az alapvető emberi jogi és humanitárius döntést, hogy Magyarországon semmilyen körülmények között nem lehet embereket kivégezni, nem szabad embereket kivégezni.

És végre elhárult az akadály attól, hogy a készülő magyar alkotmányba bekerüljön az élet kioltásának az általános és végérvényes tilalma. Amikor két ciklussal ezelőtt az alkotmány előkészítésével foglalkozott egy különbizottság, akkor ezt még nem tehették meg, ez a posztulátum nem kerülhetett be az alkotmányba. Márpedig egy társadalomnak, amely élő emberekből áll, az élet tisztelete, az élet kioltásának a tilalma a lehető legfontosabb alapvető posztulátuma, ami nélkül valójában nem élhetünk. Különösen fontos ez ma, amikor tudjuk jól, hogy emberek saját életüket sem kímélve más emberek százait pusztítják el. Úgy gondolom, hogy példamutató, és a kihirdetéssel immár végérvényesen tiltott lesz Magyarországon törvény által az emberi életnek a kioltása.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu