DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a lehetőséget. Megmondom őszintén, én is szomorú vagyok - sokakhoz hasonlóan.

Abban bíztam, hogy a vitanap tárgyának megfelelően felelősen, nyugodtan, és legfőképpen előretekintve fogunk beszélni a magyar gazdaság dolgairól. Erre van szükség akkor is, ha a magyar gazdaság - és ezt mindannyian jól tudjuk - szép ütemben fejlődik 2004-ben is; nem olyan ütemben, ahogy mindnyájan szeretnénk, de lényegesen gyorsabban, mint sok európai uniós tagország.

Szükség van az előretekintő közös gondolkodásra akkor is, ha az életszínvonal úgy emelkedett az elmúlt esztendőkben, ahogyan emelkedett, és ezt mindnyájan tudjuk. És sorolhatnám még azokat a pozitív vagy legalábbis bizakodásra okot adó jeleket - Szabó képviselő úr az előbb tökéletesen összefoglalta a számokat, nekem nem kell ismételnem -, amelyeket szintén mindnyájan tudunk. Mert senki sem gondolhatja, legfőképpen a kormány nem, hogy hátradőlhetünk, és hagyhatjuk a folyamatokat tetszésük szerint alakulni. Ellenkezőleg: komoly és határozott kormányzati cselekvésre van szükség, a kormány erre készül. Én abban bíztam, hogy sok új javaslatot, szempontot kaphatunk ezeknek a lépéseknek az előkészítéséhez; kihegyezett ceruzával és sok tiszta papírral jöttem, hogy összegyűjthessem ezeket a javaslatokat.

Ehhez képest, nagy szomorúságomra, hallhattunk sok-sok tévedést. Igazság szerint ez engem olyan nagyon nem zavarna. Az egy picit jobban zavar, hogy éppen Varga képviselő úrtól hallottam jó néhány ilyet, aki persze tökéletesen tisztában van a számokkal, ő ugyanúgy olvassa a KSH jelentéseit, mint ahogy én olvasom, tehát tudja, hogy az export 8 százalékkal nőtt tavaly, mégis azt mondja, hogy nem nőtt. Tudja, hogy a fizetési mérleg 4,2 milliárd eurós hiánnyal zárt, de ő mégis 4,5 milliárdot mond. Ő is pontosan tudja, hogy minden évben nőtt az államadósság, a megelőző kormány idején, és az azt megelőző kormány idején is, mégis azt mondja, hogy csökkent - ezt egyébként jó néhányan mondták az utóbbi hetekben. Kár, mert az az igazság, hogy nagyon könnyű utolérni azt, aki ilyeneket mond. Nagyon könnyű utolérni és szembesíteni a tényekkel, és utána pironkodni kell. Van épp elég, közösen megoldandó feladat ahhoz, hogy ne kelljen ilyeneket keresnünk magunknak.

Hallhattunk itt nem létező nullakulcsos élelmiszeráfáról az Európai Unióban. Csak úgy zárójelben: azt hiszem, éppen Varga képviselő úr volt a pénzügyminiszter, amikor még lehetett volna derogációt kérni, de az előző kormány ezt nem tette meg, mondjuk, gyógyszerügyben, ahol bizony nagy szükség lett volna ilyen derogációra, és nem volt más lehetőség, mint bevezetni az 5 százalékos áfakulcsot, mert nem történt meg az erre vonatkozó megállapodás. Szóval, sok-sok ilyesmit hallhattunk, de megmondom őszintén, ez engem nem nagyon érdekel. Az embereket nem hiszem, hogy olyan nagyon foglalkoztatná ez.

(14.00)

Ami viszont sokkal jobban érdekel, és azt hiszem, erről egy picit érdemes beszélni, hogy vajon van-e alapja azoknak a megjegyzéseknek, amelyek úgy szólnak - és ilyeneket is sokat lehet hallani az utóbbi hetekben -, hogy a hátralévő néhány hetet, hónapot használjuk fel arra, hogy az európai uniós csatlakozásig még valamit tegyünk a magyar vállalkozók, a magyar nyugdíjasok, és lehetne sorolni, hogy ki mindenkinek az érdekében, mert mintha május 1-jétől tulajdonképpen a sötétség szakadna ránk, ami után már semmi pozitívat nem lehet tenni, de tömérdek negatívum következik.

Én nagyon szívesen részt vennék egy olyan beszélgetésen, ahol valaki elmondja, hogy mi baj fog történni a magyar nyugdíjasokkal május 1-je után. Én egyetlen dologról tudok, hogy meg fogják kapni novemberben az 53. és az 54. heti nyugdíjat. Ez egy változás lesz. Ez nem az Európai Unióval van összefüggésben, hanem a Medgyessy-kormány döntéseivel. Más változást az Európai Unió a nyugdíjasok életében nem fog hozni; ahogy nem fog hozni egyébként a vállalkozók életében sem, legalábbis kedvezőtlent. Senki sem gondolja, hogy azok a kisvállalkozók Hamburgból, Londonból vagy Párizsból, akik az elmúlt tíz évben ugyanúgy idejöhettek volna, hogy a budapesti kőművesnek vagy suszternek versenyt támasszanak, május 1-je után fognak idejönni! Miért tennék? Semmi sem fog megváltozni e tekintetben. Nem érdemes - és ezt nagyon komolyan mondom - megtévesztenünk az embereket, nem érdemes bizonytalanságot kelteni ott, ahol erre az égvilágon semmi ok nincsen.

Van, ahol van teendő. Ilyen például az agrárium, mert ott bizony a játékszabályok lényegesen megváltoznak május 1-jét követően. Nem véletlen az a 100 milliárdos hitelprogram, amit a kormány meghirdetett, és nem véletlen, hogy miután láthatóan nagyon nagy az érdeklődés, ezek szerint mégiscsak bíznak a gazdák, mégiscsak bíznak a mezőgazdasági termelők, mert beruházni akarnak. Szóval mégiscsak bíznak, és nagyon sok hitelt igényeltek. Ezért a kormány azon gondolkozik, hogy kibővítse ezt a lehetőséget, éppen azért, hogy még az uniós játékszabályok bevezetése előtt több és jobb lehetőséget adjunk a mezőgazdasági vállalkozóknak, a gazdáknak.

Miután úgy gondolom, az európai uniós csatlakozás nemzeti ügy, és minden kormány, legalábbis amíg hivatalban volt, minden kormányon lévő politikai erő messzemenően támogatta az európai uniós csatlakozást, jó lenne, ha nem keltenénk most indokolatlan félelmeket az emberekben.

A tévedések és értelmetlen megjegyzések engem nem nagyon zavarnának, ha lettek volna jó javaslatok; olyan javaslatok, amikről azt lehetne gondolni, hogy tényleg érdemes lenne ezeket alaposan meggondolni, kidolgoztatni az apparátussal, megvitatni, és esetleg nagyon gyorsan bevezetni. Én megmondom őszintén - nagyon figyeltem -: elhangzott sok, javaslatként értékelhető megjegyzés. Ezeknek egyetlen sajátossága volt: költsön az állam többet, erre, arra, amarra. Még az is lehet, hogy ezek mind jó célok. Egyébként úgy gondolom, hogy az az ezervalahányszáz milliárdnyi ellenzéki javaslat a költségvetési vitában túlnyomórészt jó célokat szolgált. A költségvetés egyébként általában arról szól, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat hogyan osszuk szét túlnyomó többségében jó célok között. Kérdés az, hogy ha olyan a helyzet, amilyennek nagyon sok ellenzéki képviselő leírta, akkor vajon az van-e napirenden, hogy erre, arra, amarra, egyébként szimpatikus célokra sokkal többet kellene költeni. Mindnyájan úgy gondoljuk, hogy nem ez van napirenden, még akkor sem, ha a helyzet persze messze nem olyan, mint ahogy az itt néhány megjegyzésben elhangzott. Vannak feladataink, többek között az államháztartási hiány mérséklése. Ilyen minden családban, jó polgári családban is előfordul, hogy tudniillik kicsit kiköltekeznek, és utána vissza kell fogni a kiadásokat, de ez egy feladat, a kormány ezt el fogja végezni. De arra nincs se szükség, se lehetőség, hogy az állam minden területen egyre többet és többet költsön, főleg támogatásokat adjon.

Meg kell mondanom, itt van egy alapállásbeli különbség is. Valóban, a Medgyessy-kormánynak nem az a gazdaságfilozófiája, hogy vissza nem térítendő támogatásokat kell osztogatni. Tényleg nem ez. Nem, mert ilyen forrás nyilvánvalóan csak kevés áll rendelkezésre, kevesek kaphatnak belőle, és ezeknek a felhasználási hatékonysága - érdemes megnézni a Széchenyi-tervvel kapcsolatos pozitív és negatív tapasztalatokat egyszerre - meglehetősen alacsony. Nem elsősorban ezen az úton szeretnénk a vállalkozásokat támogatni, ez igaz. Ott, ahol pedig direkt költségvetési támogatásokat kell adni - ilyen például a szociálpolitika nagyon sok területe -, valóban nem a magasabb jövedelműeknek szeretne támogatásokat adni a kormány. Ezt nemcsak hogy bevallom, nyíltan vállalom is, és úgy gondolom, e tekintetben megint csak érdemes elgondolkozni azon, milyen tapasztalatai voltak a családi adókedvezménynek, szándéktól függetlenül. Én nem gondolom, hogy valaki tudatosan eltervezte, hogy akkor milyen társadalmi csoportokat fog kiszorítani ebből a támogatásból, az eredmény mégiscsak az lett, hogy családok százezrei, éppen azok, akiknek a legtöbb állami, ha úgy tetszik, társadalmi szolidaritásra lett volna szükségük, nem jutottak, és sajnos még ma sem jutnak hozzá ehhez a támogatáshoz, pedig nekik igazán szükségük lenne rá. Tehát itt van egy megközelítésbeli különbség, de az természetes, hogy kormányok között - ha ők a politikai paletta más-más részén helyezkednek el - van ilyenfajta különbség.

Mondom, mindezek a viták különösebben nem zavarnak. Én azzal az optimizmussal jöttem ide - és megmondom őszintén, ez nem változott -, hogy a magyar gazdaság alapkérdéseit illetően lehet értelmes vitát folytatni, és lehet együttműködést teremteni. Vannak olyan nemzeti ügyek, és meggyőződésem, hogy a magyar gazdaság távlatos fejlesztése, és ezen belül kiemelten az euró magyarországi bevezetése olyan kérdés, amiben kell is, lehet is nemzeti egységet teremteni, nyilván nem a részletekben. Kormányok, politikai erők másként látják a felhasználandó eszközök jó részét, de a célokban és az alapkérdésekben lehet is, kell is egyetértést teremteni. Lehet, hogy a tévékamerák akadályozzák ennek az egyetértésnek a létrejöttét. Én megmondom őszintén, szívesen beszélgetnék az ellenzék gazdasági kérdésekben szakértő képviselőivel zárt ajtók mögött, nem a nyilvánosság előtt, akkor talán vállalhatják azokat a javaslataikat, amik biztos megvannak, és akkor nekünk módunkban van ezeket érdemben megfontolni.

Végül, és nem a mai vita tapasztalata alapján, hanem felelősen gondolkozva a magyar gazdaságról, és kizárólag a tényekből kiindulva én úgy látom, hogy a gazdasági növekedés jövőbeli alakulását illetően okkal lehetünk optimisták. A versenyképesség javult, a legújabb adatok szerint fordulat állt be mind az ipari termelés és az export, mind pedig a hazai beruházások terén. Ennek eredményeként a növekedés szerkezete az export és a beruházások bővülése révén várhatóan kiegyensúlyozottabbá válik. Megfelelő gazdaságpolitikával és a külgazdasági környezet kedvező alakulása esetén Magyarország erőteljes gazdasági növekedési időszak elé nézhet. Ezt egyébként nem én mondtam, ez a Nemzetközi Valutaalap jelentésében szerepel. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu