ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 3. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Béki Gabriella és Németh Zsolt jegyzők lesznek segítségemre. Kérem a jelenlévőket, hogy ne feledkezzenek meg csipkártyájuk használatáról.

A Házszabályban előírt szükséges számú aláírás csatolásával Göndör István és más képviselők politikai vita megtartását kezdeményezték: “Felelősen a gazdaságrólö címmel. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/8504. számon kapták kézhez. Az ülésteremben kiosztásra került a Pénzügyminisztérium által a vitanaphoz készített V/8504/1. számú tájékoztató is.

Engedjék meg, hogy ismertessem a kialakított megállapodást a vita menetéről. Először a kormány képviselőjének nyilatkozatára kerül sor 40 perces időkeretben. Ezt követi az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalása 20-20 perces időkeretben, majd a további képviselői felszólalások következnek a frakciók részére biztosított időkeretben. A vita végén a kormány képviselőjének válaszára kerül sor 15 perces időtartamban. Mindezt a napirendi ajánlás időrendje is tartalmazza.

Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket a házszabályi időkeretre vonatkozó egyes rendelkezések betartására. Eszerint a vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít bele. Vita közben a kétperces felszólalásokat - személyes érintettségre történő reagálás kivételével - bele kell számítani az időkeretbe, ugyanakkor az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkeretbe számítani.

Tájékoztatom a képviselőket, hogy az időkeret felhasználását a már bevezetett időmérő szoftveren rögzítjük. Kérem a jegyzőket, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a felhasznált időtartam gépi rögzítését.

Tisztelt Országgyűlés! Most a kormány vitaindító nyilatkozatára kerül sor. Az erre elfogadott 40 perces időkeretet négy felszólaló kívánja megosztani.

Elsőként megadom a szót Draskovics Tibor pénzügyminiszter úrnak.

Forrás: parlament.hu