BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A Szolnok városban és környékén élők, akik figyelemmel kísérték az ön válaszát, egész biztos, hogy hozzám hasonlóan azt mondják, hogy az őszinte, konkrét, tiszta beszéd a legfőbb érték. (Derültség a Fidesz soraiban.)
Miniszter Úr! Meg kell értenünk, hogy mindannyian, akik a döntéshozatalban részt veszünk, nemcsak a döntés előkészítése során élvezzük a lakosok különös érdeklődését, hanem a döntések végrehajtásában is. Kérdésünkben az motivált, hogy az emberek folyamatosan érdeklődnek, és figyelemmel kísérik, mi történik a megvalósítás során.
Az ön válasza rendkívül konkrét volt, határidőket, szakaszokat jelentett, ez a térségünk számára, a gazdasági fejlesztők, befektetők számára rendkívül fontos. Képviselőként pedig az a feladatunk, hogy ezt újból és újból megtegyük, a választópolgárok aggodalmát kötelességünk közvetíteni.
Köszönöm szépen a válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés