DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Én személy szerint sajnálom, hogy a közjogi javaslatai elterelték a közvélemény figyelmét a beszédében tapasztalható egyéb ígéreteiről és javaslatairól.
(15.50)
Ugye, ön azt ígérte ott, hogy 2010-ig a várható élettartamot három évvel szeretnék meghosszabbítani az országban. Azt kell mondanom, hogy ez egy nagyléptékű javaslat, amit ön tett, még akkor is nagyléptékű, ha egyébként tudjuk azt, hogy az előző kormány ideje alatt, '98 és 2002 között két és fél évvel megnőtt ez a születéskor várható élettartam. De ennek ellenére azt gondolom, hogy semmit nem von le az ön javaslatának a nagyságából, sőt, ha azt vesszük figyelembe, hogy a 2003-as évben - megtörvén a korábbi évek tendenciáját - ismét emelkedett a halálozások száma, immáron 2,3 százalékkal, sőt az igazán fontos indikátornak tekinthető csecsemőhalálozás is megnövekedett, akkor jó lenne, ha megtudnánk valamit arról, hogyan szeretné elérni ezt az egyébként roppant fontos célt.
Azért is érdemes erről beszélnünk, hiszen ha megnézzük azt, hogy az idei költségvetés mennyi pénzt tartalmaz népegészségügyi célokra, akkor azt látjuk, hogy kevesebbet, mint a tavalyi évben, márpedig a tavalyi évben megfordult a korábbi kedvező tendencia, tehát szemmel látható, hogy önmagában ez erre elégtelen forrást jelent. És sajnos ez évben történtek egyéb olyan lépések is, amelyek nem segítik ezt a folyamatot. Hogy csak egy példát mondjak: az egyik választópolgárom, miután a gyógyszertárban kiváltotta - némi megdöbbenés után - a száz százalékkal megdrágult gyógyszerkészítményét, azt az üzenetet küldte, hogy ha tovább tart a jóléti rendszerváltás, akkor ő éhen fog halni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés