DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Amit itt Répássy képviselő úr elmondott, az mindenesetre arról tanúskodott, hogy csakugyan alaposan meglephette az, amit mondtam - ő valami egészen másra készült. Így aztán azon túlmenően, hogy ez így alkotmányellenes, úgy alkotmányellenes, így törvényellenes, úgy törvényellenes, egyébként is pfuj, pártállam, olyan különösebben sok érvet nem tudott felhozni.

Egy kérdésben egészen biztosan egyetértünk Répássy képviselő úrral: elmúltak azok az idők, amikor pártpolitikusok mondták meg, hogy kit kell bíróság elé állítani. Elmúltak, képviselő úr. Két évvel ezelőtt múltak el, a 2002. áprilisi választás eredményeként. (Közbeszólás az ellenzék padsoraiból: Óóó!)

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu