GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! A legelejére mennék vissza a gondolkodásnak ahhoz, hogy a legvégét meg tudjuk beszélni.
Amikor Rákos Tibor képviselőtársam elmondta azokat a statisztikai adatokat, amelyek a tavalyi esztendőben a munkabiztonság tekintetében jellemezték az országot, legalábbis a vizsgálati eredmények alapján, akkor durván arról szólt, hogy egy 23 600-as nagyságrendű vizsgálati számhoz illesztetten - ezt már nem mondta - 19 950 olyan eset volt, amikor is szabálysértést lehetett feltárni. Úgymond 85 százalékos mértékű volt a szabálysértés feltárásának az aránya. Ez egy hatalmas, egy félelmetesen nagy szám.
Ezért van szükség meggyőződésem szerint arra, hogy ne csak a külső szabályozási rendszeren, ellenőrzési rendszeren keresztül, hanem belülről, preventív módon is megpróbáljuk ezeknek a számoknak a kialakulását fékezni. Azt hiszem, erre jó az az út, ha munkavédelmi képviselők vannak a rendszerben, vagy ha nagyobb foglalkoztatói helyek esetében paritásos munkavédelmi testületek hívódnak életre. Mondom: paritásos munkavédelmi testületek. Azt gondolom, hogy az üzemi tanács vonatkozásában ez a kérdés ilyen értelemben legalábbis megkérdőjelezhető.
Ezért célszerű nem üzemi tanácsban, hanem paritásos munkavédelmi testületekben gondolkodni, hiszen itt a munkavállalói és a munkaadói érdekek megjelenítését kölcsönösen biztosítani lehet, és egyfajta rotációs elv alapján mindenfajta ellenérzetet ki lehet szűrni, tehát ez a rendszer ilyen értelemben jól működtethető.
Ami az önkormányzati kérdéskörhöz illeszkedik, az egy érdekes felvetés, bár hozzáteszem, hogy meggyőződésem szerint munkaszervezés vonatkozásában Magyarországon szinte kivétel nélkül minden munkahelyen ez a kérdés rendezhető, tehát nem feltétlenül forrásigénnyel kell hogy párosuljon.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés