PICHLER IMRE (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Azt hiszem, a válasza nem teljes mértékben nyugtatta meg, nem engem, hanem az ott élő polgárokat. Zók polgármestere, Nagy Gábor úr szombaton felhívott telefonon, és elmondta, egyáltalán nem tapasztalta, hogy ezen a negyven kilométeres szakaszon vagy akár a befolyó ágaknál is valamilyen kármentesítés történne.
Szeretném emlékeztetni miniszter urat, hogy 2003 májusában ebbe a patakba teljesen tisztítatlanul került bele a pécsi szennyvíz, és folyt át például Pécsbagotán, ezen a nagyon szép kis településen az a tisztítatlan víz, ami olyan büdös volt, hogy egyszerűen nem tudták elviselni. Most kiderül, hogy ráadásul itt vannak ezek a nehézfémek is, úgyhogy természetes, hogy aggódnak az ott élő emberek. Erre szerettem volna felhívni a miniszter úr figyelmét.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés