SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Úgy tűnik, a politikában is megtalálhatók a félelem helytartói, akik, ha nincs félelemre okot adó tényező, akkor gyorsan kreálnak egyet. Ha kell, 23 millió románnal riogatnak, vagy ha kell, szélsőséges elemeket találnak meg annak érdekében, hogy sugallhassák: féljetek, emberek.
Felveti a hatóságok felelősségét, hogy Budapest neonáci rendezvénynek adhatott otthont - mondta Kovács László szocialista pártelnök 1999-ben, a Vér és Becsület elnevezésű szervezet tüntetése után, majd közölte, pártja törvénymódosítást terjeszt be, hogy ez az eset többé ne fordulhasson elő. Nos, tisztelt Országgyűlés, törvénymódosítás nem történt, azonban ez az eset többé valóban nem fordulhatott elő, legalábbis 2003-ig nem.
A polgári kormány ugyanis megtalálta a módját annak, hogy hasonló szervezetek ne zavarhassák meg az emberek nyugalmát, ne sérthessék meg honfitársaink és embertársaink méltóságát. Aztán 2003-ban, már a szocialista-szabad demokrata kormányzás idején újra lehetőséget kapott a Vér és Becsület, és demonstrálhatott a Kossuth téren, néhány napja pedig a Hősök terén vonulhatott fel a szervezet. Tehette mindezt a hatalmon lévő kormány asszisztálása mellett. Pedig mi figyelmeztettük, sőt kértük is a kormányt, tegyen meg mindent a szélsőséges demonstráció megakadályozása érdekében. A szélsőségektől való elhatárolódás, azaz a demonstráció betiltása helyett azonban lehetővé tették, hogy nemzetellenes, kirekesztő jelszavak hangozzanak el a Hősök terén. Mindez, mondhatni, ördögi módon összecseng a pártelnök, Kovács László azon iránymutatásával, amely szerint az MSZP nagy hangsúlyt kíván fektetni a jobboldali radikalizmus bemutatására az európai parlamenti kampány során.
A demonstráció betiltása a nyugalom megőrzésére, míg engedélyezése a félelem keltésére volt alkalmas. Nos, a szocialisták ez utóbbit választották, mindezt az árokbetemetés, az összefogás és a közös lista jegyében.
Tisztelt Miniszter Asszony! Miért nem tett meg mindent a kormány a szélsőséges demonstráció betiltása érdekében? Továbbá nagy tisztelettel kérdezem öntől, egyetért-e ön a párt elnökével. Egyetért-e ön Kovács Lászlóval, miszerint fennáll a hatóságok felelőssége, ha Budapest egy neonáci rendezvénynek adhat otthont?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés