SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Mindig érdekes hallgatni a szocialista képviselőket, amikor szemforgatásról beszélnek. Miniszter Asszony! Az önök kommunikációjában nagyon erőteljes és nagyon hangsúlyos helyet kap a szélsőségek elleni küzdelem, legalábbis a kommunikációban ez egészen biztos. Itt lett volna a lehetőség, tisztelt miniszter asszony, hogy önök ezen a téren bizonyítsanak. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!) Önök ezt nem tették meg. El lehetett volna határolódni ettől a szélsőséges demonstrációtól, mint ahogy azt a Fidesz meg is tette. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)

Valóban, mi még petícióban is fordultunk miniszter asszonyhoz, azonban miniszter asszony ennek ellenére nem cselekedett.

(14.10)

Nos, tisztelt miniszter asszony, azt gondolom, hogy ön meglehetősen nehéz helyzetbe hozta a frakcióját. Hogy is van az a nehéz szó? Azt gondolom, úgy, hogy “útelágazásö. Útelágazáshoz érkeztek (Derültség a Fidesz soraiban.): vagy önnel mennek és megszavazzák a válaszát, vagy nemmel szavaznak, és akkor elhatárolódnak egy ilyen demonstrációtól.

Mi elhatárolódunk, és nemmel szavazunk. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu