ECSŐDI LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A 106/1995-ös országgyűlési határozat kötelezi a mindenkori kormányt, hogy évente jelentést készítsen a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról. Ez jó alkalom arra, hogy a mindenkori politika szembenézzen és szembesüljön azzal, hogy tett-e valamit a gyermekekért, illetve a fiatalok életkörülményeiért, helyzetéért, és ha tett, az milyen mértékben befolyásolta pozitív vagy negatív értelemben az érintettek helyzetét.
Számunkra nagyon fontos és előremutató tényező volt, hogy a jelentést a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet koordinálásával készítette el a kormányzat, és hogy a kormányzat a kormányzat egészére szólóan készítette el ezt a programot, nem egy-egy tárcára, ami talán azt is jelképezi, hogy ez a program, ez a munka nem lehet egy-egy tárcának a specialitása, hanem átfogónak, koncepciójában és tevékenységében is átfogónak kell lennie.
Talán egy-két fontos adat a jelentésből, ami azért is érdekes, mert úgy általában mi, politikusok sokat beszélünk az ifjúságról, a fiatalokról, de amikor konkrét adatokat látunk, akkor szembesülünk az adatok súlyosságával, illetve komolyságával.
Egy nagyon fontos adat, hogy a ma születő nemzedék 36 százalékkal kevesebb, mint a szüleik nemzedéke. A gyerekes családokban a szegénységi ráta kétszer akkora, mint az átlag. Egy ma születő gyermek várhatóan 6-7 évvel kevesebbet fog élni, mint európai társai, szüleihez képest azonban nőtt a várható élettartama. A táplálkozás, a stressz, a mozgásszegény élet rontja a várható élet hosszát és minőségét: a 15-17 éves lányok fele, a fiúk közel egyharmada fáradt, ideges és neurotikus tünetekre panaszkodik. A fiatalok keményen elítélik a kábítószereket, a dohányzást és az alkoholt, mégis élnek velük: a 17 éves fiúk majdnem 70 százaléka, a lányok 40 százaléka volt már részeg életében.
A fiatalok bizalmatlanok a társadalmi és politikai intézményekkel szemben, ez alól kivétel a környezetvédelem, illetve az Európai Unió, és a jelentés megállapítja, hogy az ifjúság gondolkodását leginkább a televízió és a plázák világa befolyásolja. A bizottsági vitában, úgy gondoltuk, hogy talán akkor a kormányzatnak ezekre a területekre kellene vinni azokat a programokat, ahol a fiatalok szemléletét befolyásolni szeretnénk, illetve hogy azokat a negatív hatásokat csökkentsük, ami ma éri a fiatalokat.
Az átlag felett élő fiatalok eléggé egészségesen táplálkoznak, nyelveket tanulnak, sportolnak és kiváló iskolákba járnak, ugyanakkor az átlag alatti színvonalon élő fiatalok öröklik és újratermelik szüleik szegénységét. Én úgy gondolom, hogy amikor az esélyegyenlőségről beszélünk, akkor ez az igazi kérdés, hogy ezt a különbséget meg tudjuk-e változtatni, illetve ezt a különbséget tudjuk-e csökkenteni.
Az elmúlt időszakban, a Medgyessy-kormány alatt többek között 28 százalékkal nőtt a családi pótlék, a kormány 13. havi pótlékot biztosított a gyermekvállaláshoz, már 700 ezer gyermek jut ingyen tankönyvhöz, és 140 ezer rászoruló óvodásnak nem kell fizetni az étkezésért. Összességében egy háromgyermekes család 59 100 forint támogatást kap az iskolakezdéshez. Tudjuk, hogy ez kevés, és igazán nem oldja meg a problémákat, de talán első lépésnek megfelelő, vagy kezdetnek nem túl rossz.
A kormányzat további intézkedéseket vállalt annak érdekében, hogy a jövő évben elkészülő jelentés már megnyugtatóbb adatokat közöljön, például a Gyermek- és Ifjúsági Minisztérium kampányokat indít szülőknek, felnőtteknek, fiataloknak, ifjúsági és gyermek-képviseleti szervek megalakulására kerül sor, újdonságként pedig létrejön a gyermekjogi biztos intézménye. Én úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos intézményhálózat, mert meggyőződésünk, a bizottságban ez elhangzott, hogy bármilyen zseni és modern kormány lesz, nem fogja tudni megoldani ezt a problémát, ha nem támaszkodik a civil szervezetek tevékenységére, és nem vonja be a társadalmat a felmerült problémák megoldásába.
Ezért javasoljuk a kormánynak nemzeti programok kidolgozását, amiket több tárcát érintően kellene kidolgozni, amivel a fiatalok szemléletváltását, a fiatalok egészséges életmódra szoktatását pozitív irányba lehetne befolyásolni. Javasoljuk ezért, hogy a nemzeti lovasprogram kidolgozásának szegmenseként célszerű lenne összefoglalni vagy összevonni azokat az anyagi lehetőségeket, amelyek erre rendelkezésre állnak, azért, hogy ezek a programok minél szélesebb körben érvényesüljenek.
És, tisztelt képviselőtársaim, ezt nem állt szándékomban különösen elmondani, de ahogy Szijjártó képviselőtársam indította a hozzászólását, akkor itt már kénytelen vagyok elmondani, hogy ezen a bizottsági ülésen, amikor ezt tárgyaltuk, a Fidesz nem képviseltette magát. Ebből nem azt a következtetést vonom le, hogy a Fideszt nem érdekli a fiatalság és a gyermekek helyzete, csak valamiért nem tudott jelen lenni.
A bizottság a fenti érvek alapján 12 igen és 2 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak tartja az előterjesztést.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés