PICHLER IMRE (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is csatlakozni szeretnék a Szijjártó Péter képviselő úr és Gémesi György képviselő úr által mondottakhoz, a miniszter úrnak talán fekete pontot kellene adni azért, hogy ilyen gyorsan elsietett.

A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és ezzel összefüggésben a 2002. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentést tárgyalta az oktatási bizottság, és a többségi vélemény az volt, hogy ez egy jól elkészített anyag. Azonban szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét azokra a feladatokra, amelyek részleteiben nem kerültek ebbe a jelentésbe. Szeretném megemlíteni a zeneiskolai oktatással összefüggő kérdéseket, a szakképzésről szeretnék szólni, valamint az iskolai tejprogramról, mint az egészséges életmódra nevelés egyik hathatós eszközéről.

A zeneoktatással kapcsolatban nem olvastam a jelentésben, tulajdonképpen egy felemás helyzetre szeretném felhívni a képviselőtársaim figyelmét. A magyar zeneoktatás messze földön híres. Az újonnan belépett, államilag finanszírozott új művészeti ágak csoportos foglalkozásai sokak számára nagy üzleti lehetőségeket kínáltak, például a társastánc egyesületek gomba módra szaporodtak. A régóta jól működő és a világ hangversenytermeibe oly sok jó muzsikust nevelő zeneiskolákat teljesen ellehetetleníti a jelenlegi helyzet.

Az elmúlt évek tendenciája, hogy míg reálértékben szinten maradt az általános iskolában az egy főre adott állami normatíva, addig ez a művészeti oktatás terén jelentős elmaradást mutat. Azokon a helyeken, ahol az önkormányzatok nem tudják megfelelő kondíciókkal ellátni a zeneiskolát, veszélybe kerül a működésük. A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége 2002. november 13-ai ülésén kapott tájékoztatást a költségvetési előirányzatokról, a normatív támogatások összegéről. A tájékoztatás alapján a különböző művészeti oktatási területeken dolgozó szakemberek számításokat végeztek, az intézmények jelenlegi tanulói létszámából, valamint a 2002. szeptember 1-jén végrehajtott béremelés adataiból kiindulva.

(17.00)

A számítások eredménye az, hogy a költségvetési tervezetben az alapfokú művészeti oktatás zeneművészeti ágára előirányzott normatív támogatásra szereplő összeg a kizárólag zeneiskolaként működő intézményeket válságos helyzetbe hozta. A zeneiskolai költségvetésekben a bérek és a dologi kiadások arányában a bérek tették ki a kiadások 90-94 százalékát. Köztudott, hogy a zeneoktatás egyéni oktatás, amelyhez csoportos elméleti és gyakorlati tárgyak oktatása kapcsolódik, például szolfézs, kamarazene, s a többi. Össze nem mérhető különbségek vannak egyes településeken a fenntartási, üzemeltetési költségek között is. Az egyetlen, ami a különböző iskolák között mérhetően összehasonlítható, az alapfokú művészetoktatás követelményrendszerében előírt, feltüntetett óraszámok teljesítése.

A törvényi előírások és alapdokumentumok alapján működő iskolák normatív finanszírozása messze elmarad a szakmai feladatok ellátásához szükséges pénzügyi feltételektől. Ezt az alkalmat is megragadom arra, hogy felhívjam az illetékesek figyelmét, tegyenek javaslatot a kialakult kritikus helyzet megoldására.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy a felszólalásom elején említettem, a kormány 2002. évi tevékenységéről és a megtett intézkedésekről szóló beszámolójában részletes áttekintést ad a gyermekek és a fiatalok helyzetéről és ezen korosztályok életkörülményeiről, a családok helyzetéről, a gyermekvállalásról, a nők egyenjogúságáról, fogyatékos gyermekek képzéséről, integrálódásáról és különösen a magyarországi cigány gyermekek és fiatalok helyzetéről.

Az elmúlt másfél évtizedben a közoktatás viszonyai jelentősen átalakultak. Az idők során felhalmozódott válságtünetek arra intenek, hogy újra át kell tekinteni helyzetünket, amit egyébként az egyre romló demográfiai állapot is kikényszerít.

A szakképzés területén az iskolák tekintélye folyamatosan hanyatlik. Az oktatás iránti elégedettség csökkenését érzékeljük, és azt tapasztaljuk, hogy az iskolák között korábban is meglévő különbségek növekednek. Ezek a kedvezőtlen jelenségek szorosan összefüggnek az önkormányzatok költségvetési helyzetével, az iskolák finanszírozottsági fokával és főként azzal, hogy nem egyértelmű a kormányzat, az önkormányzat és az iskola felelőssége. Rá kell, hogy világítsak: a központi, a területi és a helyi tervezési, döntési szintek közötti kapcsolat is nagyon gyenge. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a szakképzéssel foglalkozó intézmények gondjai évről évre mélyülnek, semmilyen kormányzati szintű elemzések, sem intézkedési tervek nem készültek. Az oktatási kormányzat helyi szinten megoldandó ügynek tekinti az oktatási rendszer országos léptékű és több évig tartó zsugorodását, azt, hogy több mint 100 ezer gyerekkel kevesebb tanulónak az oktatását kell hatékonyan megszervezni.

A szakképzési törvény átfogja a szakképzés egészét, mely egyaránt kiterjed az iskolai és az iskolarendszeren kívüli szakképzésre. Ahhoz, hogy az egyén folyamatosan aktív szereplője lehessen a munkaerőpiacnak, stabil készségekre kell szert tennie az iskolában, majd a munkaerőpiacra kilépve képesnek kell lennie tudása folyamatos megújítására.

A jelentésben azt olvashatjuk, mindezt hatékonyan, költséggel, pénzzel, idővel, energiával, okosan gazdálkodva kell tenni. Vagyis a tanulási folyamat nem újraindul, hanem a korábbi ismeretekre, a formális és nem formális, sőt az informális módon szerzett ismeretekre is épülnie kell. Sajnos a 8. osztályból kikerülő tanulók nagy része nem rendelkezik azokkal az ismeretekkel, amelyekre rá lehetne építeni a szakmai és vizsgakövetelményeket.

Tisztelt Ház! Gyermekeink egészséges életmódra nevelése mindannyiunk feladata. A betegségek megelőzésében kiemelt jelentősége van az egészséges táplálkozásnak. Éppen ezért az iskolai tejfogyasztás “Igyál tejet!ö programját a Magyar Demokrata Fórum támogatta és támogatja. A 2002. év végén lejárt szerződést az állam és a Tej Terméktanács, illetve a részt vevő önkormányzatok, valamint a minisztériumok között nem sikerült megújítani. 2003. március 3-án interpellációban kérdeztem Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy mikor szándékoznak folytatni az iskolatejprogramot. Miniszter úr válaszában kiemelte: “2003-ban az iskolatejprogram folytatására sort fogunk keríteni.ö Sajnos ez sem valósult meg.

A Házszabály 85. § (2) bekezdése alapján dr. Czinege Imre szocialista képviselő és társai benyújtották az iskolatej-fogyasztás “Igyál tejet!ö programjáról szóló országgyűlési javaslatot. A tej, mint az egyik legértékesebb élelmiszerünk, fogyasztásának támogatása érdekében javasolták az alábbi határozatot:

Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy a fenti célok megvalósítását biztosító intézkedéseket az alábbi szempontok figyelembevételével tegye meg: a program az egész országra terjedjen ki; az iskolában fogyasztott tej alanyi jogon illesse meg a gyermekeket; a finanszírozásba a központi költségvetési forrásokon túl be kell vonni az intézményfenntartókat, a Tej Terméktanácson keresztül a termelőket, feldolgozókat és forgalmazókat; a program legyen független a rászorultsági alapon működő diákétkeztetési rendszertől; a szervezés ne jelentsen terhet az intézményeknek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egy nagyon jó, elfogadható és a Magyar Demokrata Fórum által is támogatott határozati javaslat, de sajnos a mai napig ez a program szintén nem valósult meg.

Összességében: a jelentésből is kiderül, hogy a kormánynak nincs átfogó intézkedése terve az általam is felvetett problémákra. Kérdés, hogy a kormány új pénzügyi stratégiája, illetve az úgynevezett Draskovics-csomag mennyire kurtítja az ifjúságra szánt pénzösszegeket.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu