ZUSCHLAG JÁNOS, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium a '96-os országgyűlési határozat értelmében immáron hetedik alkalommal készítette el a jelentést a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és ezzel összefüggésben a tárgyévben megtett kormányzati intézkedésekről. A jelentéssel kapcsolatos munkákat az elmúlt év tavaszán indította el a minisztérium. Ez évben először a Civil Hírlevél segítségével minden egyes oda bejelentkezett civil szervezet számára elérhetővé vált a jelentés; 36 ilyen szervezet volt, tehát 36-an kérték meg a jelentést, ebből heten adták a jelentéshez észrevételeiket.
Az elmúlt év őszén nyílt nap volt a parlamentben a jelentésről, ahol közel 250 civil szervezet képviseltette magát, szakértők, szakemberek, akik pozitív és negatív kritikával illették a jelentést. Azt gondolom, előttünk nagyon alapos jelentés van, hiszen közel 300 oldalban foglalta össze a kormányzat azt, hogy 2002-ben milyen kormányzati intézkedések történtek. Ellentétben az elmúlt négy évvel, határidőre megérkezett a parlament elé ez a jelentés. Emlékezhetünk rá, hogy az elmúlt négy évben a kormányzat állandó jelleggel időzavarral küszködött. Ez bizonyítja, hogy a minisztérium mennyire fontosnak tekinti, hogy a képviselők számára a szükséges tájékoztatást megtegye.
Természetesen, amikor a jelentést vizsgáljuk, olyan fontos megállapítások vannak benne, amelyek az elmúlt 10-13 év alatt történt változásokra mutatnak rá. Hiszen nem kell idézni azokat a nagyon súlyos adatokat, amelyek azt bizonyítják, hogy milyen tendenciák zajlanak a korosztályon belül. Természetesen ezt a kormányzat is nagyon fontosnak tartja, ezért 2002 óta azon dolgozunk, hogy átfogó megoldás keretében oldjuk meg ezeket a problémákat.
Ez a jelentés a 2002-ben megtett kormányzati intézkedésekről szól. Előadásában már miniszter úr is rámutatott arra, hogy milyen szörnyű adatok találhatók ebben a jelentésben. Rámutatott arra, hogy a ma születő nemzedék 36 százalékkal kisebb, mint szüleink nemzedéke. A gyerekes családokban a szegénységi ráta kétszer akkora, mint az átlag családokban. Egy ma születő gyermek várhatóan 6-7 évvel kevesebbet fog élni, mint európai társai, szüleihez képest azonban nőtt a várható élettartama.
És sajnos, az elmúlt négy évben az Orbán-kormány e téren sem tudott eredményeket elérni, e területen is kudarcot vallott. Miközben nőtt a népességfogyás, az állam a rászorulók helyett a tehetőseket támogatta. Miközben százmilliókat költöttek egészségmegelőző programokra, tovább romlott a fiatalok egészségi állapota. Rendpárti, tekintélyelvű demagógiával kezelték a kábítószer-problémát, miközben egyre nőtt a súlyosan függők száma. A zéró tolerancia elve semmilyen eredményt nem hozott. Sokat beszéltek az oktatási esélyegyenlőségről, de közben csak nőttek a különbségek az alapvető tanulási képességekben. Miközben az adójóváírás intézményét istenítették, tovább nőtt a különbség a gazdag és szegény családok között.
Eközben a kormányzat, az új kormányzat, a Medgyessy-kormány hivatalba lépése óta több olyan lépést tett a gyermekek és fiatalok érdekében, amelyek, azt gondoljuk, alapvetően javítottak életkörülményeiken. Többek között 28 százalékkal növelte a családi pótlékot, a kormány 13. havi pótlékot biztosított a gyermekvállaláshoz, már közel 700 ezer gyermek jut ingyen tankönyvhöz, és 140 ezer rászoruló óvodásnak nem kell fizetni az étkezésért. Összességében egy háromgyermekes család 59 100 forint támogatást kap az iskolakezdéshez. Emellett 30 százalékkal nőtt a lakásépítési kedvezmény, és sorolhatnánk azt a sok intézkedést, amelyet az elmúlt két évben annak érdekében tett a kormányzat, hogy valóban segítsen a gyermekeken és a fiatalokon. Azt gondoljuk, hogy a következő két évben is folytatni fogja azon ígéretek teljesítését, amelyet 2002-ben vállalt.
Mindezek alapján az ifjúsági és sportbizottság - részletes vitára nem fog sor kerülni - általános vitára alkalmasnak találta az előterjesztést, és többségi szavazással az Országgyűlés számára elfogadásra ajánlja.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés