DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Azt, hogy mit jelent a tiltó lista, ebben a Házban elég sokan a saját bőrünkön megtapasztaltuk annak idején, de az még Nicolae Ceauşescunak, a Kárpátok géniuszának nemzeti szocialista Romániájában történt, illetve nem is Romániában, hanem még a határon, mert a tiltó listának éppen az a lényege, hogy aki rajta volt, az nem utazhatott be sem Romániába, sem adott esetben máshová, mert autójával visszafordították, vagy pedig leszedték a nemzetközi gyorsról.
Ez a hét végén ismét megtörtént. Persze megtörtént máskor is, ha egy beutazót terrorizmus gyanújával, ilyenszerű bűnszövetkezeti vagy kábítószeres kapcsolatokkal, esetleg hasadóanyag-csempészettel köröz az Interpol vagy valami hasonlók; tehát az illető nemzetbiztonsági szempontból az illető országban nemkívánatos személy. Ezekről nemigen szólnak a hírek, ami persze érthető, mert ez nem a sajtó, hanem az erre hivatott állami szervek feladata. Az azonban, hogy valakit, jelen esetben egy magyar állampolgárt minden indoklás nélkül, következésképpen tehát politikai okokból ne engedjenek be egy országba, amelyik állítólag az Európai Unióba tart, az elfogadhatatlan. Ez az MDF számára elvi kérdés, nem személyi.
Az Európai Parlament február 18-án a külügyi bizottságban, 26-án pedig a brüsszeli kis plenárison is elítélte Romániát az emberi jogok sorozatos megsértése és a kisebbségi normák megszegése miatt. Ezt a magyar parlament megfigyelői is megerősítik. Ez az eset egy újabb tétel ezen a listán.
Úgyhogy a történtek után, tisztelt miniszter úr, azt kérdezem tehát, mit jelent ma a tiltó lista. A XXI. században létezhet-e olyan ország Európában, amelyik bárkit is politikai okokból zár ki a szabad utazásból? Lehet-e ma bárkit hátrányosan megkülönböztetni politikai felfogása miatt? Végezetül azt kérdezem: a magyar Külügyminisztérium tett-e és ha igen, milyen lépéseket a történtek tisztázására?
Figyelemmel várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés