ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Soron következik a mai ülésünk napirendjének megállapítása.
Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett ajánlást kézhez kapták a képviselőtársaim. A benyújtott önálló indítványokról a javaslat függelékében tájékoztattuk az Országgyűlést.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-frakció kezdeményezte a napirend kiegészítését, tíz előterjesztés tárgyalására tett egyben javaslatot. Most ezekről az indítványokról vita nélkül határozunk a Házszabály 46. §-a alapján.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a magyar nemzeti katasztrófaalap létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról szóló H/2828. számú, Papcsák Ferenc által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a kiegészítést nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számú, Bóka István és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról szóló H/3709. számú, Simicskó István képviselő által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését elfogadta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét az osztatlan közös tulajdonú földterületek törvényben meghatározott megosztásának támogatásáról és végrehajtásáról szóló H/3951. számú, Ivanics István és képviselőtársai által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
(14.00)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/3725. számú, Szijjártó Péter és képviselőtársai által előterjesztett javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló T/4005. számú, Arnóth Sándor és képviselőtársai által előterjesztett javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a temetési támogatásról szóló T/5021. számú, Selmeczi Gabriella és képviselőtársai által előterjesztett javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e a mai ülés napirendjét az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény módosításával, amelyet Turi-Kovács Béla és képviselőtársai terjesztettek elő. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem támogatta.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a 2004. évi költségvetés valódi számairól és a várható megszorító intézkedésekről szóló H/8340. számú, Rogán Antal és képviselőtársai által előterjesztett javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a kiegészítést a többség nem támogatta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítását kezdeményező, Rogán Antal képviselő úr által előterjesztett javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a napirend kiegészítéslét nem támogatta.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja indítványozta, hogy a holnapi ülésnapon az Országgyűlés csak az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentést tárgyalja meg, de ne kerüljön sor a jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalására. Ez az utóbbi, az oktatási bizottság által H/8794. számon benyújtott előterjesztés a kiküldött napirendi ajánlásban 17/b számon szerepel. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirend módosítására irányuló javaslatot. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi módosítást nem támogatta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a hét végi futárpostában kiküldött, elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásokról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most áttérünk az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések tárgyalására.
Tisztelt Képviselőtársaim! Lázár Mózes, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a gazdasági és közlekedési miniszterhez: Megint gáz van a kormány igazmondásávalö címmel. Lázár Mózes képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés