DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tavaly októberben a gödöllői Grassalkovich-kastély körül kialakult áldatlan állapot rendezésére szóban megállapodtunk abban, hogy egy olyan szerződést készítünk elő, amit mindketten aláírunk, mindketten aláírunk arról, hogy hogyan lehet a továbbiakban a kérdést rendezni.
Az elmúlt esztendőben, ön azt mondta természetesen, hogy ez törvényes, én meg azt mondtam itt a parlament előtt is több alkalommal, hogy törvénytelenül nem kapták meg a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Társaságban azt az 54 millió forintot, ami az 50 százalékos közalkalmazotti bérnövekménynek a 2003-ra jutó fedezete volt. Önök akkor azt mondták, hogy ez azért nem történt meg, mert az üzleti tervet nem fogadta el, nincs érvényes üzleti terve a kht.-nak. Üzleti terve volt, de nyilván nem volt elfogadva, hiszen a többségi tulajdonos állam képviselője folyamatosan leszavazta az üzleti terv elfogadását annak ellenére, hogy Ács Tamás helyettes államtitkár úr tavasszal azt mondta, hogy megalapozott az üzleti terv.
Megállapodtunk miniszter úrral abban, hogy egy olyan átvilágítást, egy olyan gazdasági vizsgálatot fogunk javasolni egy közösen kiválasztott céggel, amely gazdasági vizsgálat megállapítja elsősorban valóban az üzleti terv megalapozottságát vagy megalapozatlanságát. Meg is állapodtunk egy tervezetben, ez a szerződéstervezet itt van a kezemben, Hiller István, Persányi Miklós, Gémesi György, Magyar László, a tulajdonosok aláírásával lett volna aláírva.
Ön, miniszter úr, elküldette államtitkár úrral hozzám, én visszaküldtem, mert megállapodtunk a vizsgálat tárgyában, miket fognak átvilágítani. Majd január 16-án megérkezik egy másik megállapodás, melyet ön írt, illetve Szilvási államtitkár úr írt alá, miniszter úr, a kinevezett, a kiválasztott céggel, és amely megállapodásban már én csak tudomásulvételre voltam fölírva, hogy vegyem tudomásul azt, hogy önök megállapodtak ezzel a céggel, és a vizsgálat tartalma átalakult, egészen más irányba vitte a vizsgálatot ez a második szerződés.
Azt kérdezem miniszter úrtól, hogy miért változtatta meg nekem adott szavát, illetve miért változott meg a két szerződés tartalma.
Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés