DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Néhány hete a Zengőtől volt hangos a közvélemény. Tudom, hogy milyen előkészítő lépések történtek kormányzati ciklusokon keresztül ahhoz, hogy ez a lokátor megvalósulhasson a Zengőn. A Zengőn demonstrálók is tudták ezt, ezért nem a kormány ellen demonstráltak, hanem zöld érdeket, természetvédelmi érdeket akartak megjeleníteni. Persze én azt is tudom, hogy a honvédelem és a nemzetvédelem érdeke is fontos, mégis, akik ott a térségben élünk és azok a demonstrálók azt gondolják, hogy a környezetvédelem érdeke és a honvédelem érdeke megfér egymás mellett, és talán lehet olyan megoldást találni, amikor nem az egyik sérelmére valósul meg a másik érdek. Ezért fordultak a demonstrálók többek között a házelnök asszonyhoz, a miniszterelnök úrhoz, a NATO főtitkárához, sőt az Európai Parlamentig is eljuttatták hangjukat.

Valamifajta új helyzet állt azzal elő, hogy a demonstrálók megakadályozták a fakitermelést, és ezzel, azt gondoljuk, azt gondolják, most van nyolc hónapnyi idő arra, hogy ezt a beruházást, ennek a beruházásnak a sorsát esetleg újragondoljuk. Ezt arra alapozom, hogy nyolc hónapig nem lehet ott fakitermelést folytatni ebben a természeti értékben.

Azt gondoljuk, hogy nem kellene feltétlenül tönkretenni azt az értékes bazsarózsa-állományt, amely a világ készletének 80 százalékát jelenti, ha a Honvédelmi Minisztérium is hajlandóságot lát arra, hogy látva ezt a nagy ellenállást, megfontolja azt a szándékot, amit a környezetvédők kérnek: vizsgáljuk meg, hogy lehet-e egy új helyszínen megvalósítani ezt a beruházást. Mindannyian tudjuk, hogy a NATO nem kötelez minket arra, hogy a Zengőn valósuljon meg ez a beruházás, egyfajta nemzeti kompetencia arról dönteni, hogy hol építsük meg ezt az egyébként fontos honvédelmi létesítményt.

Éppen ezért kérdezem a miniszter urat - nem megismételve azt a három kérdést, amit feltettem -, lát-e lehetőséget arra, hogy a kérdést újra kezdjük. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu