MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Itt többször elhangzott, hogy regisztrációs díjjal sújtjuk, emeljük. Még egyszer mondom: ez a regisztrációs adó minden kategóriában kevesebb, mint az eddig volt fogyasztási adó, tehát kérem, hogy ezt mindenki vegye figyelembe. Tehát aki le akarja cserélni az autóját, az ma regisztrációs adóban ezentúl kevesebbet fog fizetni, mint amennyi fogyasztási adót eddig fizetnie kellett. Azt gondolom, ez egy fontos megállapítás. (Moraj a Fidesz soraiban.) Ellenzéki képviselőtársaim egymásnak ellentmondásban különböző... - tényleg én sem tudom már, hogy ki ki mellett próbál meg kardoskodni. Igazából ezt tartom fontosnak, hogy minden kategóriában csökken a mérték, ez az úgynevezett regisztrációs díj.
Amin most vitatkozunk, az egyik körülbelül 80 milliárdos bevételt hoz a költségvetésnek, a másik, amit ma a gazdasági bizottság benyújtott, az pedig 89 milliárdos körülbelüli bevételt hoz a költségvetésnek. Hozzá kell tennem, hogy kiszűrtük az eddigi, senki nem tudja azt mondani, de azért mindenki tudta, hogyan jönnek be, milyen számlával jönnek be ezek az autók, tehát ez ezzel abszolút ki van szűrve, legalábbis mindenki megfizeti azt a bizonyos regisztrációs díjat, attól függetlenül, hogy autókereskedő hozza be, magánszemély hozza be vagy díler hozza be, mindenkinek meg kell fizetni mostantól. (Tóth István közbeszólása.) De a regisztrációs adót meg kell fizetni, az áfa ettől teljesen független, Tóth képviselő úr. Kérem, nézze át a módosítást!
Tehát azt szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a regisztrációs díj kevesebb terhet jelent minden jövőbeni kategóriában, mint amit eddig fogyasztási adó címén be kellett fizetni. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés