DR. JUHOS KATALIN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is én is azzal szeretném kezdeni a hozzászólásomat, amit itt már mások is elmondtak, de azt gondolom, ennek a bizottságnak a működése során ezt nem árt többször is hangsúlyozni, vagyis szeretném megköszönni a bizottság tagjainak, szakértőinek a segítségét, munkáját.
(18.40)
Sokszor éreztem úgy ennek a bizottságnak a működése során, hogy megfogadtuk Plutarkhosz gondolatát, miszerint senki sem tökéletes, ám az embernek tévedéseiből és balfogásaiból nyílik lehetőség arra, hogy a jövőben okosabb és bölcsebb legyen. Ennek tükreként tartom számon, hogy a jelentést az oktatási bizottság február 11-én egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta.
Jauernik úrral ellentétben én nagyívűnek találtam az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottságban elvégzett munkát és a megszületett jelentést is, még akkor is, ha tudjuk, hogy ennek a jelentésnek az alapjai azonosak csak. Két javaslatsor került elfogadásra: egy kormánypárti és egy ellenzéki. Nagyon sok ponton értettünk azonban egyet. Hadd mondjak erre néhány példát.
Például egyetértettünk abban, hogy az Oktatási Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium a szakszervezetek és az országos önkormányzati szövetségek bevonásával tekintse át a közoktatási finanszírozási, döntési és felelősségi rendszert.
Egyetértettünk abban, is, hogy az intézménybezárások gyakorta komoly érdeksérelemmel járnak, és nagyon erős érzelmek kísérik. Az érdeksérelmek orvoslására az eseti bizottságunk azt javasolta, hogy a vonatkozó hatályos törvények, jogszabályok és önkormányzati döntések legyenek ismertek a közoktatás igénybe vevői és működtetői körében.
Különösen fontosnak tartottuk, hogy az önkormányzatok az intézkedési tervükben megjelenő, a közoktatást érintő átszervezési szándékaikat, döntéseiket időben ismertessék meg a helyi társadalommal, a választóikkal.
Végezetül, de nem utolsósorban javasoltuk tulajdonképpen az egész iskolairányítási rendszer felülvizsgálatát. Tekintettel arra, hogy az önkormányzatok jelentős része sem gazdasági, sem szakmai tekintetben nincs olyan helyzetben, hogy fenntartói kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tudjon tenni, az irányításban és a felelősségvállalásban az önkormányzatokkal szemben az államnak kellene nagyobb arányban részt vennie. Meg kell találni az állami szerepvállalásnak, irányításnak, ellenőrzésnek azt a módját, amely a lehető legnagyobb mértékben képes kiküszöbölni a pártszempontú kormányzati törekvéseket. Ugyanis az iskola ügye nem válhat függvényévé annak, hogy éppen jobb- vagy baloldali kormány irányít. Ezek a jegyzőkönyvből felolvasott idézetek azok, amelyek, azt gondolom, sok-sok szempontból közös nevezőt jelentenek közöttünk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ebbe a konszenzusos, előremutató munkába robbant bele, robbant fel - rombolva a demokráciát, a jogszabályok tiszteletét - az oktatási bizottság határozatijavaslat-sora, amit itt mi ma egy együttes vitában, tárgyaláson boncolgatunk, ami talán az önkormányzati bizottság tagjainak is feltűnt. S hiába jeleztük tegnap a napirend elfogadásánál, hogy ez jogellenes, mégis megmaradt e napirendi pont A és B pontja.
Miért is mondom azt, hogy jogellenesnek tartjuk ezt a tárgyalási módot? Hiszen az oktatási bizottság határozatijavaslat-sora felülírja a paritásos bizottság munkáját, jelentését, amely, mint már említettem, két különböző anyagból áll, konszenzusos, és határidőben, feszített munkával készült el. Ez az eljárás durván sérti a Házszabályt, hiszen ahogy a Házszabály 36. §-ának (5) bekezdése a vizsgálóbizottság tevékenységéről meghatározza, hogy a jelentés elfogadásáról az Országgyűlés határozattal dönt, ezt a döntést, ezt a jogszabályt, ezt a házszabályi előírást, ha jól emlékszem, talán a szabad demokraták kérésére egy eseti döntés is megerősíti: az 55. számú ügyrendi bizottsági állásfoglalás, mely szerint a vizsgálóbizottság által lefolytatott eljárásról csak a vizsgálóbizottság tehet javaslatot. Csak a vizsgálóbizottság tagjainak van joga határozati javaslatot terjeszteni ebben az ügyben a tisztelt Ház elé.
Miért tartom nagyon fontosnak ennek a kérdésnek az itt való felvetését? Tatai-Tóth úr tulajdonképpen meg is adta a választ felszólalásában, amikor azt mondta most - ezt a mondatot szó szerint -, hogy: az oktatási bizottságban megpróbáltunk néhány pontot kiragadni a vizsgálóbizottság jelentései sorából. Miért baj, hogy ez így történt? Mert az oktatási bizottság kormánypárti többséggel benyújtott egy határozatijavaslat-sort, ami megkérdőjelezi, semmivé porlasztja a vizsgálóbizottság hangsúlyos jelentését, amely szerint az oktatás maga az életképesség, és ez viszont is így van, hogy fontosnak tartjuk mindannyian az átjárhatóság, az állami finanszírozás, az egyenrangúság, az esélyegyenlőség és a kormányokon átívelő, átnyúló jogi kiszámíthatóság és tantervi szabályozás kérdését.
Mi is a gond tulajdonképpen ezzel az oktatási bizottsági határozatijavaslat-sorral? Én egy plusz három fő veszélyforrást látok ebben a határozati javaslatban. Egyrészt amire már utaltam, hogy maga a határozati javaslat megszületése felrúgta azt a politikai konszenzusból, a Házszabályból eredő kötelezettségét, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül akkor, amikor ezt a kérdéskört tárgyaljuk.
Tartalmilag az első fő veszélyforrásnak azt tartom, tartjuk, hogy a nem önkormányzati iskolák - elsősorban itt az egyházi fenntartású intézményekre gondolok - finanszírozásával kapcsolatos kitételeket tartalmaz. A második fontos veszélyforrásnak tartjuk, hogy a nevelési-oktatási intézményekben a kötelező feladatellátás körében az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások körének csökkentését célzó javaslatok is találhatók. A harmadik, de nem utolsó veszélyforrásnak az úgynevezett teljesítményfüggő finanszírozás szerintem antidemokratikus és hihetetlenül veszélyes gondolatának rögzítését tartjuk ebben a határozati javaslatban.
Éppen ezért, ahogy Pánczél képviselőtársam is utalt erre, számos módosító indítványt nyújtottunk be, illetve nyújtunk be ehhez a határozatijavaslat-sorhoz. Ebből most hét elemet szeretnék kiemelni, elsősorban indoklásképpen. Megyek sorban a határozati javaslat adott pontjain, és egy olyan típusú indokolást szeretnék elmondani, amely rávilágít arra, hogy miért tartjuk teljesen elfogadhatatlannak ilyen formában az oktatási bizottság által benyújtott határozatijavaslat-sort. Mert nem érthetünk egyet azzal a sugalmazással, hogy az intézményi szolgáltatások bővülése indokolatlan volt, hiszen alapvetően nem vagy nem kizárólag a pedagógusok megtartását, sokkal, de sokkal inkább az oktatás korszerűsítését szolgálták ezek az intézkedések.
A közoktatási törvény 114. §-ában összesen 50 sorban megjelölt ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások körének szűkítése csak a pedagógiai ellátás színvonalának rovására, az elért eredmények feladásával történhetne. Bármiféle szűkítése az ingyenes ellátásnak azokat sújtja, akik rosszabb anyagi helyzetben vannak, s így e lépés a kormány által is sokat hangoztatott esélyegyenlőségi törekvéseket kérdőjelezné meg.
Nem mondhatjuk ki kategorikusan még csak azt sem, amire itt több képviselőtársam, elsősorban Rózsa képviselő úr utalt, hogy a demográfiai csökkenéssel szükségessé vált intézkedések az elmúlt évek során teljességgel elmaradtak volna. A kormányok és az illetékes önkormányzatok - köztük például a vizsgált XI. kerületi is - különböző módon és különböző hatékonysággal kerestek megoldást a demográfiai csökkenésből adódó feszültségekre. A pedagógiai teljesítményt növelő magatartás erősítésének és a tanulói munka hatékonyságának nincs általános érvénnyel egyenes összefüggése az iskolahálózattal, sokkal, de sokkal inkább a finanszírozással.
Kár lenne kétségbe vonnunk, hogy az önkormányzatok a döntéseikben felelőtlenül járnának el. Lépéseiket sajnos racionalitások diktálják, csak ebben a megfelelő hozzáértés híján gyakran nem érvényesülnek kellően a pedagógiai érdekek. Éppen ezért természetesen örömmel támogatjuk, látva, hogy a kormánypárti képviselők is hasonlóképpen ítélik meg ebben a kérdéskörben a helyzetet, hogy az oktatási kormányzat felelősségérzetét és teljesítményét növelni kellene.
(18.50)
A határozati javaslat, amelyet az oktatási bizottság benyújtott, több téren is megállapításokat tesz, én azonban azt gondolom, hogy nem felel meg a valóságnak a pénzügyi problémák általánosítása az önkormányzati intézményi körre. Erről is beszélt már a frakcióban ülő képviselőtársam, hogy azok az óvodák, iskolák, amelyekben magas a gyermek-, illetve tanulólétszám, vagy amelyek válogathatnak a jelentkezők közül, eddig nem állították fenntartói problémák elé az önkormányzatokat. Az azonban kétségtelen, hogy a normatívák 2003-ban és 2004-ben nem követték a kiadások növekedésének mértékét. Ez olyan nyilvánvalóan sújtja az önkormányzatokat, hogy tudjuk, ehhez semmiféle bevételi forrás, saját helyi bevételi forrás nem elegendő.
Feleslegesnek és félreérthetőnek tartjuk az oktatási bizottság határozati javaslatában azt a megállapítást, hogy a közoktatási feladatokra kevesebb központi költségvetési támogatás jut az önkormányzatok esetében, mint a más fenntartású intézmények esetében, mert sem a határozati javaslat és egyébként a vizsgálóbizottság vizsgálata sem tért ki arra, hogy az iskolafenntartók egy része saját forrásokkal rendelkezik, míg mások nem, s hogy a magániskolák törvényben, illetve nemzetközi szerződésekben rögzített módon és feltételekkel - gondoljanak csak a Horn Gyula volt miniszterelnök által aláírt vatikáni megállapodásra - költségvetési támogatásban részesülhetnek.
A határozati javaslatban egyébként véleményem szerint, véleményünk szerint meg kellene bizonyos dolgokat állapítani. Meg kellene például állapítani, hogy az óvoda- és iskolabezárásokra, illetve átszervezésekre gyakran nem szakmai megfontolások mentén, hanem pénzügyi okokból kerül sor. Az intézmények működtetésének pénzügyi feltételeiből vagy feltételeinek romlásából bekövetkező változások miatt a fenntartók sokszor a szakmai szempontokat háttérbe szorítva kényszerülnek döntésre. Így volt ez a 2002-es béremelés esetén is, ahogy ezt egyébként - ezt sem árt többször is hangsúlyozni - az Állami Számvevőszék is megállapította, hiszen mindannyian tudjuk, akármit mondunk itt a nyilvánosság előtt, pontosan tudjuk, hogy az intézményfenntartók 2003-ban nem kapták meg a szükséges fedezetet oktatási intézményeik fenntartásához.
Sőt, a határozati javaslat további kiegészítését is nagyon fontosnak tartanánk. Fontosnak tartanánk, hogy megállapítsa ez a határozati javaslat azt, hogy az inkább az előbb említett pénzügyi okokból elhatározott intézménybezárások és átszervezések nem feltétlenül eredményezik azt, hogy a gyermek, a tanuló a változásokkal jobb feltételek közé kerül, sőt meg kell mondanom, szerintem tanulmányi szempontból sokszor átmeneti vagy tartós hátrányt szenved a gyermek, mert nem tudja folytatni a korábbi iskolájához kötődő pedagógiai programot. Egyúttal - és itt vissza kell térnem a település nagyságából, földrajzi helyzetéből és a közlekedés feltételeitől függő dolgokra is - az óvodába, iskolába járás időbeli és költségterhei is nagy valószínűséggel nőnek anélkül, hogy ez megfelelő kompenzációval járna együtt.
Ez a szükséges óvodai ellátás biztosítása vagy a tankötelezettség teljesítése szempontjából kockázatot jelent. Jelentős feszültséget támaszt, és nem eredményez sem szakmai, sem valódi pénzügyi megoldást - ahogy említettük már, szintén képviselőtársam - a települési feladatellátás átadása a megyének.
Szerintem azonnal meg kellene vizsgálni, meg kell vizsgálni, hogy milyen módon biztosítható az önkormányzatok számára a 2002. évi közalkalmazotti béremelés fedezete. A vizsgálatnak ki kell terjednie arra is, hogy milyen módon biztosítható forrás a 2004. év, tehát az idei év vonatkozásában is. Erre még a mondanivalóm végén még egyszer kénytelen leszek minden körülmények között visszatérni. Sőt, azt is tesszük egy módosító indítványban, hogy nemcsak a megállapítást kellene tartalmaznia az oktatási bizottság határozati javaslatának, hanem ehhez szűkös, de teljesíthető határidőt is kellene szabni, hiszen minél hamarabb kell az intézményfenntartókat ebből a bizonytalan helyzetből biztonságba vezetni, tehát ezeket a javaslatokat módosító indítványunk szerint 2004. április 30-áig kellene az Országgyűlés elé terjeszteni.
Meg kell mondanom, hogy mindezekkel a finanszírozási gondokkal együtt - vagy ugyanakkor - elképzelhetetlennek tartjuk, tartom, hogy a kormány úgy próbáljon új szakmai, finanszírozási szempontokat érvényesíteni, mondjuk, a közoktatási intézményhálózat fejlődésében, hogy nem mondja meg sehol, sem az eseti vizsgálóbizottságban, sem ebben az oktatási bizottsági határozati javaslatban, hogy milyen társadalmi jövőkép, milyen szakmai elvek és elgondolás mentén kezdi majd meg ezt a munkát. Tehát elengedhetetlennek tartom, hogy tudjuk azt, az Oktatási Minisztérium, a kormány és a parlamenti többség hogyan képzeli a közoktatási intézményhálózat fejlesztését, és azt is elengedhetetlennek tartjuk, hogy bármilyen döntés megszületése előtt társadalmi és politikai konszenzussal szülessenek meg a döntések.
Az iskolahálózat átalakítására irányuló - ahogy most is mondtam -, eddig pontosan nem ismert kormányzati szándék megvalósításával kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, ahogy az elején is említettem a három fő veszélyforrás második pontjaként, teljességgel elfogadhatatlan számunkra az, hogy a kedvezményeknek és juttatásoknak, az ingyenesen járó szolgáltatásoknak ne lenne valamiféle biztosítéka. Ha ez nem következik be, akkor az számunkra elfogadható, azonban a határozati javaslatban éppen arra történik utalás, hogy ezeket az ingyenes szolgáltatásokat csökkenteni, megváltoztatni kellene. Még egyszer hangsúlyozom, ha ez így lenne, az abszolút és minden mértékben az oktatási és szociális esélykülönbségeket növelné.
És hadd mondjam el még egyszer azt, amivel kezdtem, hogy voltak pontok az eseti vizsgálóbizottság munkájában, amivel mindannyian egyetértettünk, és valamiért ezek a közös pontok mégsem kerültek bele az oktatási bizottság által elfogadott, vagy ide küldött határozatijavaslat-sorba; ez pedig az a pont, amikor azt mondjuk ki, hogy az Oktatási Minisztérium az illetékes más minisztériumokkal, a közoktatásban részt vevő más szakmai, önkormányzati szervezetekkel dolgozzon ki egy fenntartói feladatellátásra és finanszírozásra egyaránt vonatkozó koncepciót. Az a megítélésem - miközben mondom, még egyszer hangsúlyozom, fontosnak tartjuk, hogy bármilyen ilyen elképzelés politikai, társadalmi elfogadottságát is megteremtsük -, ennek is bizonyos határidőben, lehetőleg még ebben az évben vagy ennek az évnek az első felében meg kellene történnie. Ezek lennének azok az általános elképzelések, amelyek elfogadása esetén tudnánk elfogadni az oktatási bizottság határozatijavaslat-sorát. Természetesen mindezeket konkrét határozati formába, módosító indítványba is öntöttük.
Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy az eseti bizottság, a vizsgálóbizottság jelentését nemcsak azért, mert magam is tagja voltam, hanem azért, mert az abban feltárt tényekkel, az abban elvégzett munkával egyetértek, a Fidesz-frakció természetesen támogatni tudja, de nem tudja támogatni abban a formában az oktatási bizottság határozatijavaslat-sorát, ahogy az itt a Ház elé került.
Még egy dologra szeretnék kitérni. Rendkívül sajnálom azt, hogy ez a bizottság befejezte a munkáját, hogy az Országgyűlés által megszabott határidő, amit a munka végzésére kellett hogy fordítson, letelt. Nagyon-nagyon sajnálom, mert az a megítélésem, és úgy látom önkormányzatban is jártas emberként, budapesti polgárként is, hogy ennek a bizottságnak lehet, hogy most jönne el az igazi létjogosultsága. Most kellene megvizsgálni azokat, elsősorban a finanszírozás oldaláról történő lépéseket, amelyek miatt megítélésem szerint egyre több intézménybezárásra fog sor kerülni a közeljövőben.
(19.00)
Gondoljanak csak a három d-re - ahogy én hívom. Nem is tudom, hogy drasztikus Draskovics-dramaturgiának vagy Draskovics drasztikus dramaturgiájának hívjam, de az biztos, hogy az az elképzelés, amely a 2004-es költségvetés eredeti elfogadásánál és a mostani megszorító intézkedéseknél érvényesült, a továbbiakban is az önkormányzatok és más fenntartók szükséghelyzetbe való kergetését jelenti. A többit majd hozzászólásomban.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés