DR. JUHOS KATALIN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is felolvastam ugyanezt a részét a jelentésnek, tehát azt gondolom, hogy vannak dolgok, amelyekben konszenzusban vagyunk.
Az eseti bizottság, a vizsgálóbizottság vizsgálata során pont az volt az egyik fő téma, az egyik irány, amit vizsgáltunk - és itt volt hangsúlybeli eltérés az ellenzék és a kormánypárt között -, hogy a demográfiai hullám vagy a finanszírozási nehézségek miatt került sor bármikor az elmúlt évtizedben iskolabezárásokra, átszervezésekre. A mi megítélésünk szerint elsősorban finanszírozási problémák miatt.
Miért is mondom ezt? Hiszen Gusztos Péter talán nemcsak a levegőbe, hanem úgy mindannyiunknak feltette a kérdést, hogy mi is az állami feladat. Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy az az állami feladat, hogy a közoktatást megfelelő módon finanszírozzuk. Mit jelent az, hogy megfelelő módon? Akkor, amikor mondjuk, egy budapesti magániskolában az a cél, az a kitűzött elképzelés, hogy minél kisebb osztálylétszámmal - 5 főssel, 10 főssel, 30 fős négyosztályos résszel - működjön, akkor nem tehetjük föl ugyanezt a kérdést, ha kistelepülésekről beszélünk. Amikor áttérünk erre a témára - az persze nem ennek a vizsgálóbizottságnak volt a kerete -, hogy mi az optimális osztálylétszám, hogy mi az optimális csoportlétszám, akkor ezeket a kérdéseket kellene feszegetni, mert igenis, egy 30 fővel működő négyosztályos általános iskola is életképes lehet - nem szeretem ezt a szót -, működőképes lehet, színvonalas oktatásra is képes lehet, ha megfelelő finanszírozás áll a háta mögött.
Ezért tartom én nagyon fontosnak, hogy az a finanszírozási kérdés, ami ma a közoktatásban mindannyiunkat izgat, mindannyian tudjuk, hogy nem elégséges, nem jó rendszerű, ennek egy olyan konszenzusos átalakítása, olyan konszenzusos, egyébként pénzügyileg is fedezettel ellátott döntése legyen, amiben mindannyian egyet tudunk érteni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés