DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Gusztos Péter vezérszónoklatához kapcsolódóan van néhány észrevételem.

Úgy fogalmazott képviselő úr, hogy üdvözlendő lenne, ha az ár mellett a minőség is fontos szempont lenne a tankönyveknél. Elvben ezzel egyet tudok érteni, és azt gondolom, ez helyes is lenne. Ám ne felejtsük el azt, hogy a gyakorlat sajnos ma az, hogy sok helyen az árkérdés sokkal fontosabb tényező, mint az esetleges tankönyvminőség. Éppen ebből kifolyólag azt gondolom, hogy gondolatmenetünk közel áll ebben a tekintetben egymáshoz, és közösen tudjuk akkor képviselni teljes joggal azt az álláspontot, ami nem más, mint a kormányfő ígéretének számonkérésére, hogy ha ingyenesek a tankönyvek, innentől kezdve valóban ez a szempont ki fog esni. És nem lesz kérdés az egy kistelepülésen, szegény sorsú család számára, hogy az ár vagy a minőség dolgát kelljen összehasonlítani, mert innentől kezdve tud választani. Úgyhogy remélem, e tekintetben tudunk együtt dolgozni.

A másik fontos felvetése képviselő úrnak az esélyegyenlőség ügye volt, ennek a fontosságát hangsúlyozta. Egyet tudok ezzel érteni, akkor csak egyetlenegy dologra szeretném felhívni a figyelmet. Ha verbálisan olyan sokszor elmondják, hogy ez milyen fontos, akkor tessenek is ennek érdekében cselekedni. Mert emlékeztetnék arra, hogy milyen lépéseket is tett az önök kormánya: megszünteti például a Bursa Hungaricát. Azt az ösztöndíjat, amely lehetővé teszi számos, nehéz sorsú családban élő gyermek számára, hogy felsőoktatási intézménybe menjen. És úgy szüntetik meg, hogy közben még azt sem tisztázták jogilag, hogy a már megkötött szerződésekkel mi a helyzet.

Vagy emlékeztetnék arra, hogy az Arany János tehetséggondozó program pénzügyi kereteit megkurtították; emlékeztetnék arra, hogy a diákutazások költsége drasztikusan megemelkedett; a tandíj kérdését továbbra is lebegtetik; az iskolatejet megszüntetik. Úgyhogy számos példát lehetne mondani, tessenek, kérem, akkor e tekintetben összhangba hozni a tetteket és a szavakat.

Forrás: parlament.hu