DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szabó Zoltán szavaira reflektálva, nincs kétség a tekintetben, hogy az emberek alapvetően tisztességesen és erkölcsösen járnak el. Én arra kívántam rávilágítani, képviselő úr, hogy ebből a szempontból viszont, ahol kérdőjeleket lehet megfogalmazni, az bizony maga a kormány. Nos, Szabó képviselő úr azt mondta, hogy a kormányprogramba azért nem kerülhetett be, mert koalíciós kormányról van szó. Csak szeretném felhívni azért a figyelmet arra, hogy jó néhány dolog bekerült, ami azóta világossá vált, hogy nem teljesült.

Csak idéznék: lakástámogatási rendszer, meg kell nézni, hogy hol állunk. A diákhitelnek magasabb lett a kamata, mint volt. Meg kell nézni, hogy hol állunk. A határon túli magyarok támogatása - és lehetne szépen sorolni, képviselő úr. Tehát önmagában az az indok, hogy azért nincs a kormányprogramban, mert ez egy koalíciós kormány, mint tény igaz, de ez nem mentesít a tekintetben, hogy számos egyéb ígéret sem teljesült. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy önök a 7 százalékos gazdasági dologra úgy hivatkoznak, hogy nem idézik pontosan a szöveget. A Fidesz azt mondta, hogy 7 százalékos gazdasági növekedést kellene az országnak produkálni ahhoz, hogy 25 év alatt utolérjük az Európai Unió életszínvonalát. Nos, most ott tartunk, hogy az önök áldásos tevékenysége nyomán ez az időtartam 50-60, de lehet, hogy 70 év is lett. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu