GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szóló Pánczél Károly bevezetőjében beszélt arról a sajátos helyzetről, mely szerint - az ő leírásában ezt így láthattuk, így láttatta velünk - a folyamatok egyik oldalán ott van a teljes magyar iskolai közösség, a pedagógus szakma, a szülői közösség, a diákok közössége, a másik oldalon pedig a mindenkori kormány, amely gonosz módon ide-oda rángatja a magyar iskolát, a magyar iskolai rendszert, a magyar oktatási rendszert.
Ezzel kapcsolatban néhány dolgot fontosnak tartok leszögezni. Legelőször is talán azt, hogy abban valószínűleg valamennyien egyetérthetünk ebben a Házban, legyünk konzervatív, szocialista vagy liberális képviselők, hogy a magyar oktatás rendszere még messze van attól a Pánczél Károly képviselőtársam által is szorgalmazott állapottól, hogy az esélyegyenlőséget valóban sokkal nagyobb erővel legyen képes megteremteni. Azt gondolom, minden egyes kormány szíve joga és egyben kötelessége is az, hogy ha ilyen irányú feladatokat érez, akkor ezekbe az irányokba lépéseket tegyen.
Úgy emlékszem, az előző kormányzati ciklus sem volt mentes az oktatás területén folytatott törvénykezéstől, és azt gondolom, hiba is lenne azt várnunk egy kormánytól, hogy négy évig ne hozzon jogszabályokat ezen a területen. Az az állapot, amelyben ez ideálisnak tűnik fel, mármint az az állapot, hogy nem történik semmi ezen a területen, szerintem a dolgok hamis beállítása. Egyébként feltételezem, hogy az előző kormányzat alatt is azért születtek oktatáspolitikai döntések, és azért születtek törvények ezen a területen, mert az előző kormányzat is jót akart tenni ezen a területen. Nem gondolom, hogy mindig jót tett volna, sőt azt gondolom, nem egy esetben nem tett jót, de a jó szándékot feltételezem, és nagyon örülnék annak, ha ez a dolog kölcsönös lenne.
A titoktartás kapcsán vissza fogok térni arra, hogy sajnálatos módon ez a feltételezés - tudniillik annak a feltételezése, hogy a kormányzat jó szándékkal nyúl ehhez a területhez, amikor annak a jogi szabályozásán változtatni, újítani kíván -, nem nehéz ezt belátni, nem kölcsönös; erről majd egy kicsikét később.
Ahogyan itt többen elmondták, az előttünk fekvő jogszabály két törvényt is módosít. Egyrészt a közoktatási törvényhez nyúl hozzá - erről később beszélnék -, másrészt pedig a tankönyvpiac rendjéről szóló jogszabályt is módosítja. Ahogyan itt elhangzott, ennek több oka van, hogy miért van erre szükség. Ezek közül a legfontosabbak: az áfamentesség megszűnése, a bizonyos körben ingyenesen lehetővé tett tankönyvhöz jutás, és ennek még számos oka van. A tankönyvellátás eljárási folyamatát kell tisztázni, a tankönyv árával kapcsolatos fogalmakat jó, ha tisztázza ez a jogszabály, és a tankönyv jóváhagyásának eljárásrendjét is szabályozza az előttünk fekvő jogszabály.
Kezdeném ezzel az utóbbival. Ahogyan itt korábban elhangzott, az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont lesz első fokon, másodfokon pedig a miniszter, aki a tankönyvvé nyilvánításról és annak megszüntetéséről dönthet, illetve a szakképesítésért felelős szakmai miniszter teheti ezt a szakképzés szakmai könyveivel kapcsolatban.
Nagyon fontosnak tartom azt - az előttem szóló Tatai-Tóth András képviselőtársamhoz hasonlóan -, hogy a kis példányszámú könyvekkel kapcsolatban is részletekbe menő, fontos és pontos szabályozást tartalmaz az előttünk fekvő jogszabály. Azt szeretném külön kiemelni, hogy a tankönyvjegyzékbe való kerülés feltétele a jogszabálytervezet szerint az, hogy a tankönyv elektronikus úton legyen átadva a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége részére. Amennyiben ez nem történik meg, ez a tankönyvjegyzékre való felvétel elutasításával jár. Ez egy fontos garanciális elem. Természetesen ilyen fontos garanciális elem az is, hogy ugyanígy a tankönyvjegyzékre történő felvétel elutasításával jár az is, ha az iskolai terjesztési árat az előző évi terjesztési árhoz képest aránytalanul, indokolatlanul kívánja megváltoztatni a forgalmazó.
Az ingyenes tankönyvvel kapcsolatban szintén szeretnék néhány dolgot tisztázni. Magam is emlékszem, 2002-ben szabad demokrata képviselőjelölt voltam az országgyűlési választások idején, s mint ilyen, én is nagy figyelemmel követtem nyomon minden miniszterelnök-jelölt és minden politikai párt választási ígéreteit. De e helyütt szeretném képviselőtársaimat arra emlékeztetni, hogy a kormánypárti többség jogalkotását érdemes a kormánypárti többség által elfogadott kormányprogramhoz képest értékelni. Nem titok, ez már több helyen elhangzott a nyilvánosság előtt, ebben a Házban is többször beszéltünk róla, nem teljes az egyetértés a kormánykoalíció pártjai között az ingyenes tankönyv tekintetében. Szocialista képviselőtársaim, így a szocialista miniszterelnök-jelölt, később miniszterelnök, Medgyessy Péter természetesen elmondta a saját álláspontját az ingyenes tankönyvvel kapcsolatban.
Én itt liberális képviselőként arra szeretném emlékeztetni önöket, hogy az oktatási miniszter, bizonyos Magyar Bálint többször elmondta a szabad demokraták álláspontját ezzel a kérdéssel kapcsolatban, ez pedig röviden úgy foglalható össze, hogy vannak bizonyos elvi jellegű fenntartásaink azzal szemben, hogy alanyi jogon ingyenesen járjon a tankönyv. A rászorultsági elvet itt is érvényesítendő dolognak tartják a liberálisok, csakúgy, mint más területeken. Azt gondoljuk, hogy azok kapjanak ingyen tankönyvet, akik erre valóban rászorulnak. Azért gondoljuk ezt, mert így tartjuk igazságosnak.
Az összeférhetetlenségi szabályokkal kapcsolatban egyrészt fontosnak tartom megerősíteni azt, amit Tatai-Tóth András képviselőtársam is említett, miszerint ezek fontos és a tiszta beszerzéseket elősegítő szabályok, másrészt némiképp röviden vitatkozni azzal, amit Pánczél Károly képviselőtársam mondott erről a bizonyos kedvezményről. Azt gondolom, egy ilyen esetleges kedvezmény előállíthat olyan helyzeteket, amikor is nem a tankönyv minősége, tartalma s az ezzel kapcsolatos vélemények miatt dönt az iskola közössége úgy - egyébként e jogszabály alapján a szülői közösség véleményét is kikérve -, hogy melyik a legjobb tankönyv az adott diákközösség számára. Jó lenne, ha nem feltétlenül az olcsó ár lenne az egyetlen vagy a legelső szempont a döntés során.
És végül a titoktartásról, amelyről minden bizonnyal még több szó fog esni ebben a vitában. Itt arra szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat, leginkább az ellenzéki képviselőket, hogy meglehetősen - fogalmazzunk így - szelektív a memóriájuk ebben a kérdésben, amikor erről vitatkozunk. Amikor ezt a titoktartási rendelkezést a kormányzó szocialista-liberális koalíció bevezette, az önök érvelése ezzel szemben úgy hangzott, hogy itt a koalíció a szülők alkotmányos alapjogait akarja lábbal tiporni, ezt akarja korlátozni. Önök erről a javaslatról úgy beszéltek, mintha ez eleve az ördögtől való javaslat lett volna. Az emlékezetem úgy szól ebben a tárgykörben, úgy rémlik, mintha igazán meg sem hallották volna azokat a felvetéseket, amelyeket itt a vitában többször elmondtunk, jómagam is elmondtam ezeket, miszerint bizony vannak olyan helyzetek, amikor a diákot, a gyermeket, akinek vannak személyiségi jogai, és vannak érdekei, éppen a szülőtől kell megvédeni. Most pedig arról beszélnek, hogy a nagy-nagy társadalmi nyomás hatására a kormánykoalíció meghátrált, és az önök eredeti álláspontját elfogadta, így jöhetett létre egy kompromisszum.
Nos, ez nem igaz. Az önök eredeti álláspontja az volt, hogy a titoktartási kötelezettséget mint kérdést nem szabad tárgyalni. A titoktartási kötelezettség ötletének a felvetése az önök érvelése szerint bűnös és eredendően rossz ötlet volt, és most, amikor a kormányzó koalíció, az Oktatási Minisztérium a törvényhozási tempóban viszonylag gyors idő alatt, egy év alatt képes volt belátni azt, hogy a jó szabályozási célhoz egy nem teljesen pontos, nem teljesen megfelelő szabályozási eszközt választott, és képes ezen változtatni, akkor önök már az Oktatási Minisztérium szakmai munkája és a kormánykoalíció oktatáspolitikai elhivatottsága fölötti halotti toron ülnek, és ott lakmároznak.
(14.10)
A helyzet az, tisztelt képviselőtársaim, hogy - nagyon helyesen - képesek voltunk korrigálni, mert azt gondoljuk, hogy erre a titoktartási kötelezettségre, erre a szabályozásra szükség van. Vannak fiatalok, sajnálatos módon vannak fiatalok, akiket bizony a saját szüleiktől kell megvédeni, és ezekben az esetekben a pedagógusok felelőssége nagyon nagy. Ebben segít ez a jogszabály, hogy pontosan körülírja, hol is van ez a felelősség, és védettséget ad a pedagógusnak mindenkivel szemben, aki vitatja a pedagógus ilyen irányú jogait és kötelezettségeit. A vita későbbi pontján minden bizonnyal lesz még lehetőségem arra, hogy a további érveimet kifejtsem.
Elnök úr, egy utolsó mondat - és köszönöm a türelmét -: a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja az előttünk fekvő törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés