GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én mélységesen sajnálom, ha félreértettem Pánczél képviselő urat. Lehet, hogy ez azért volt, mert egyetértünk ebben a kérdésben, mint ahogy lehet, hogy önök most azért értik félre azt, amit mi mondunk ebben a titoktartásos dologban, mert nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy ebben most egyetértünk.

Hogy ebben segítsek, szeretnék röviden idézni az oktatási bizottság legutolsó ülésének jegyzőkönyvéből. Eléggé el nem ítélhető módon saját magamtól, de nem a saját szavaimat, hanem majd ki fog derülni, hogy miért is teszem ezt; illetve a saját szavaimat, de nem azért, mert a saját szavaim. Szóval a következőt mondtam: “Az önök alapvető álláspontja, állítása az volt, hogy az ötlet maga rossz, az ötlet maga az ördögtől való, a célja is valamifajta gonoszság: a szülők alkotmányos jogainak a korlátozása, lábbal tiprása s a többi.ö Egy zárójeles megjegyzés a jegyzőkönyvben: “(Bólogatások az ellenzéki képviselők soraiban. - Révész Máriusz: Így van!)ö Erre én folytattam: “Most bólogatnak, tehát azt mondják, hogy ez így van. Akkor én megint rögzíteném, hogy örömteli az ellenzék álláspontjának elmozdulása abban a kérdésben, hogy most már önök is elismerik azt, hogy bizony vannak olyan helyzetek, amikor indokolt lehet a tanári titoktartás a szülőkkel szemben.ö

Egy másik megjegyzésem lenne ehhez a kérdéshez, ahogy az oktatási bizottság ülésén is elhangzott ez - ott Révész Máriusztól, itt mindketten mondtak hasonló dolgokat -: időnként úgy beszélnek, tisztelt képviselőtársaim, hogy felsorolják, hogy az iskolák, a tanárok, a szülők, a diákok, a szülői szervezetek, az egyházak, tehát tulajdonképpen mindenki tiltakozott ez ellen a törvényjavaslat ellen, az eredeti ellen; Révész Máriusz képviselőtársam az oktatási bizottságban azt mondta, hogy mindenki, aki csak él és mozog az oktatásban. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy mindenkinek, minden szülőnek, minden tanárnak, minden diáknak a nevében még akkor sem beszélhetne egyikünk sem, ha közös listán jutottunk volna ebbe a Házba vagy akárhová.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu