GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én törekszem arra, hogy ehhez a titoktartási kérdéshez ebben a vitában utoljára szóljak hozzá, és remélem, hogy erre lehetőségem is lesz.

Azt szeretném felidézni, hogy amikor önök a nyilvánosság előtt indokolták a legutóbbi közoktatási törvénymódosítás elutasítását, akkor a nyilvánosság előtti vitákban az egyik legfontosabb érvként ezt a bizonyos titoktartási kötelezettséget jelölték meg, és még egyszer hangsúlyoznám, hogy magát a felvetést nevezték és tartották alkotmányellenesnek ebben az ügyben.

A kormánypárti képviselők és a minisztérium annak idején egy olyan jó cél által vezéreltetve, amely célnak a jóságát, helyességét önök annak idején nem voltak hajlandóak elismerni, nem a legjobb eszközt választották, és ismétlem: törvényhozási tempóban meglehetősen gyorsan, egy év alatt képesek ezt korrigálni. Ezzel kapcsolatban, mivel bizonyára önök is lesznek még kormánypárti képviselők, én csak azt tudom önöknek kívánni, hogy amikor kormányon lesznek, és a minisztériumaik esetleg hasonló jó céloktól vezéreltetve nem a legjobb eszközöket választják, akkor majd ők is legyenek képesek és önök is legyenek képesek hasonló dicséretes gyorsasággal korrigálni ezt a dolgot. Ilyenre, mondjuk, én az előző kormányzati ciklusból nem nagyon emlékszem, de nem ennek a törvényjavaslatnak a vitájába tartozik ennek a kérdésnek a megvitatása.

Azt gondolom, hogy ennek a vitának a túlságosan hosszas folytatása, hogy most ki mennyit engedett, és ez kinek a győzelme, meg hogyan, annak ellenére, hogy itt viszonylag kis csoportban vagyunk jelen, azért ki kell ezt mondani, hogy ez annak a politikai óvodának a kategóriájába tartozik, ami méltatlan a Magyar Országgyűléshez.

Örülhetünk annak, hogy van egy jó törvényjavaslat, önök is támogatják, mi is támogatjuk. Szerintem szavazzuk meg, ezt a méltatlan vitát erről a kérdésről pedig próbáljuk meg lezárni.

Forrás: parlament.hu