GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nem vagyok benne biztos, hogy a Magyar Szocialista Párt kapta ezt a koalíciós ajánlatot az előbb (Derültség az MSZP soraiban.), de abban biztos vagyok, hogy az SZDSZ válasza is hasonló rá, ha ez koalíciós ajánlat.

Az adatvédelmi dologhoz még egyszer szeretném elmondani, hogy Sipos államtitkár úr azt mondta el a bizottsági ülésen, hogy előfordulhatnak olyan helyzetek, hogy az iskolában is és az iskolán kívül is meg lehet vásárolni ugyanazt a tankönyvet. Gondolom, a jogszabályban ezért szerepel valamifajta adatszolgáltatási kötelezettség, hogy ne lehessen ingyenesen juttatott tankönyvekkel nepperkedni az iskolában. Én is azt gondolom, hogy érdemes ezt kizárni, de valószínűleg ehhez elég, mondjuk, egy diákigazolvány-szám és egy név, tehát minimálisra érdemes szűkíteni az adatoknak azt a körét, amit ilyenkor érdemes rögzíteni vagy egyáltalán szabad rögzíteni.

Ami az ingyenes tankönyvről kibontakozó Fidesz-MSZP-vitát illeti a törvénymódosítás kapcsán: ehhez nagyon röviden annyit szeretnék hozzátenni, hogy sajátos ez a vita, mert a tankönyvpiac rendjéről és a közoktatási törvény módosításáról szóló vitában a Draskovics-csomagtól kezdve a Habsburg Közalapítványon át az ingyen tankönyvig már minden terítékre került. Én csak annyit szeretnék kérdezni még egyszer a fideszes képviselőktől - abból a pozícióból, hogy SZDSZ-es képviselőként rászorultsági alapon értek egyet az ingyenes tankönyvvel -, hogy az előző kormányzati ciklusban a kormányprogram a tankönyvek ingyenességére vonatkozóan milyen rendelkezéseket, célkitűzéseket tartalmazott, illetve, hogy önmagában azt a dolgot, hogy aki rászorul az ingyenes tankönyvre, az ingyen megkapja a tankönyvet, nagyon egyszerűen egy jó vagy egy rossz dolognak tartják. Tehát azt, hogy ez a kormány eléri azt, hogy aki rászorul, ingyenesen kapjon tankönyvet, támogatandó dolognak tartják-e vagy sem?

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu