JAUERNIK ISTVÁN, az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság társelnöke, a napirendi pont előadója: Elnök úr, köszönöm a szót.

Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság a 92/2003. (IX. 19.) számú országgyűlési határozat szerint elvégezte munkáját a parlament által meghatározott időre, múlt év december 31-re elkészítette a jelentését, és azt benyújtotta a tisztelt Háznak.

Ez a jelentés, mint hallhattuk, a J/8134. számot viseli, és látszólag ugyanúgy néz ki, mint bármely más jelentés. De aki ezt áttanulmányozta, vagy ha nem is tanulmányozta, csak átolvasta, az láthatja, hogy bizony ez a jelentés eltér a szokványos formától, és ha valaki azt mondja róla, hogy ez nem egy, hanem két jelentés, annak bizony igaza van, és bizony nincs messze az igazságtól.

Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy először erről az eltérésről, erről a rendhagyó formáról és röviden a bizottság munkájáról szóljak. Szólni kell erről, mert a parlament korábbi munkája és a vizsgálóbizottságok hatékony, célszerű működése miatt a tanulságokat, tapasztalatokat hasznosítani lehet, és hasznosítanunk is kell.

Ennek a vizsgálóbizottságnak nem elnöke és alelnöke volt, amint az a korábbi gyakorlat volt, hanem két társelnöke: egy kormánypárti és egy ellenzéki. Van egy olyan mondás, miszerint ha valaminek két főnöke vagy két felelőse van, akkor már egy sincs. Ez egy jó mondás, de itt, ebben az esetben ez nem igaz. Megítélésem szerint Lezsák Sándor társelnök úrral jó munkakapcsolatban, hatékonyan tudtuk vezetni a vizsgálóbizottság munkáját, annak ellenére, hogy semmilyen iránymutatást nem tartalmaz sem a Házszabály, sem a korábbi parlamenti gyakorlat. Úgy ítélem meg, hogy a jövőben is alkalmazhatja ezt a két társelnökös módszert a parlament, főleg akkor, ha több parlamenti ciklust fog át a vizsgált időszak. Javasolom a Házszabályban a legfontosabb szabályozást rögzíteni.

Tisztelt Ház! A továbbiakban a jelentés formai eltéréséről szólnék. Mint ismert, a vizsgálóbizottságok körül sok különös dolog történt az elmúlt időszakban. Két eset gyakran előfordult az eltelt 15 év alatt. Az egyik eset az, amikor a bizottság meg sem tud alakulni. Mint tudjuk, ez jellemezte az előző parlamenti ciklust. A másik eset az, amikor a bizottság megalakul, még dolgozik is, de nem tud jelentést elfogadni. Ebben a bizottságban is felszínre került ez a második eset.

Kormánypárti és ellenzéki képviselők nagyon sok mindenben hasonló véleményen voltunk, hasonlóan ítéltük meg a dolgokat, a javaslataink között is nagyon sok hasonló volt, de a különbség mégis markánsan megmaradt. Megpróbáltuk összegyúrni a két véleményt, a két javaslatot. Készültek olyan anyagok is, ahol a két fél szövegszerű javaslatai eltérő betűtípussal voltak írva, hogy mindenki számára jól látható legyen, kinek-kinek hogyan kerül a javaslata a jelentésbe. Ez nem kis munka volt, de az eredmény mégsem volt elfogadható, tulajdonképpen mindenki elégedetlen volt ezzel a jelentéstervezettel.

Sokáig úgy volt, vagy egy olyan jelentés készül, amely kiüresedett, semmitmondó jelentés, bár azt mindenki meg tudja szavazni, vagy lesz a másik eset, hogy nem lesz jelentés, annak ellenére, hogy összességében két, mindkét fél által elismerten jó anyag elkészült. Ez a helyzet szerintem már több vizsgálóbizottság munkája során előfordult. A mi bizottságunk azt a módot választotta - amiről tudjuk, rendhagyó, nem is az igazi jó megoldás, de mégis jobb, mint a semmi -, hogy konkrétan egy jelentésben van a közös rész - ez az első öt oldal -, majd egymás után a kormánypárti képviselők megállapításai, ezt követően az ellenzéki képviselők megállapításai és javaslatai találhatók ebben a jelentésben.

Megítélésem szerint ez a módszer nem jó. Nem lenne szerencsés, ha ezután minden vizsgálóbizottság egy jelentés helyett két jelentést tenne le az asztalra, de meggyőződésem, hogy a bizottságunk jól döntött, mert ha nincs jelentés, akkor a parlament napirendjén ez a kérdés ma nem szerepelhetne. Beszélni persze lehetne erről a kérdésről, akár napirend után is, akár interpellálni is lehetne az éppen aktuális paksi intézmény-összevonással kapcsolatban, de az természetesen teljesen más lenne. Most előttünk van a 45 oldalas összegzés, a több száz, sőt több ezer oldalas háttéranyag, amely - nyugodtan mondom - alapos, széles körű vizsgálat eredménye.

(17.10)

Erről már nemcsak érdemes, de kell is hogy beszéljünk, és a beszélgetés végén ki-ki a maga területén cselekedjen is.

E talán kissé hosszú bevezetés után nézzük a jelentés tartalmi részeit, konkrétan az óvoda- és iskolabezárások okait. Ha röviden kell fogalmazni, akkor azt mondom, hogy igazából egy ok van, ez pedig: nincs elég gyermek. Vagyis a vizsgált időszakban folyamatosan csökkent az óvodába és iskolába járó gyermekek száma. Természetesen lehet még számtalan körülményt felhozni, különböző okokat megfogalmazni, a végső ok mindig a gyermeklétszám csökkenésére vezethető vissza. Még a nagyon sokszor emlegetett pénzügyi okok is gyermeklétszám-csökkenéssel vannak összefüggésben. A jelenlegi finanszírozási rendszer, amelyet sokan, sokszor és joggal bíráltak és bírálunk, még ez a finanszírozási rendszer sem vezetett volna óvoda- vagy iskolabezáráshoz, ha nincs jelentős gyermeklétszám-csökkenés.

Ebből a tényből kiindulva a jelentés nagy teret szentel a demográfiai viszonyok alakulásának, konkrétan a születésszám alakulásának. A születésszám változását 1976-tól 2002-ig táblázatba foglaltuk. Ebből a táblázatból azt érdemes kiemelni, hogy 30 év alatt az évenként megszületett gyermekek száma a felére csökkent. Míg 1976-ban még 185 405 gyermek született, addig az elmúlt évben, 2003-ban már csak 94 650 fő. Ez egy rendkívüli mértékű csökkenés. Az okokat most ne vizsgáljuk; tudom, nagyon fontos kérdés a népesedés alakulásának vizsgálata, a tegnapi napon Medgyessy Péter miniszterelnök és Orbán Viktor találkozóján is nagy hangsúlyt kapott ez a kérdés, de most ennek a jelentésnek, ennek a vizsgálatnak ez nem tárgya, most a tényszámokat nézzük, és ebből vonjuk le a következtetéseket, megállapításokat.

Megállapíthatjuk, hogy először is folyamatos a csökkenés, és a csökkenő folyamatban is kisebb hullámzás tapasztalható. Másodszor: nem vagyunk a folyamat végén. Most, az utóbbi években ismét lassul a csökkenés üteme. Ezt azért is érdemes vizsgálni, mert nagyon sok dolog befolyásolja a születendő gyermekek számát, de egy tényező a döntő, ez pedig a szülőképes korú nők száma. Ha mindezt figyelembe vesszük, egészen jó prognózist lehet készíteni. A fenti számokkal, prognózisokkal azt lehet bizonyítani, hogy a gyermeklétszám-csökkenésből adódó probléma nem váratlanul érint bennünket, sem országosan, sem települési szinten. Ez egy jól látható folyamat, erre fel lehetett volna készülni, fel kellett volna készülnünk, és nagy hiba, hogy nem készültünk fel.

Nem tudatosan történtek a közoktatás szervezési döntései az elmúlt 15 évben; hogy csak egyet említsek, nagyon nagy hiba volt ott építeni iskolákat, ahol a demográfiai adatokból világosan látható volt, hogy néhány év múlva nem lesz vagy csak nagyon kevés gyermek lesz az új iskolában.

A születésszám alakulásából nemcsak országosan, de településenként is fontos következtetéseket lehet és kell levonni. Azon a településen, ahol 14 évvel ezelőtt 20 gyermek született, a múlt évben pedig már csak 2 - konkrét településről beszélek -, ott lehet tudni, hogy a mostani nyolcadikosok egy 20-as osztálylétszámot alkotnak, de 7 év múlva az elmúlt évben megszületett 2 gyermekkel már biztosan nem lehet önálló osztályt indítani. De ugyanilyen a helyzet a városok többségében is; a számok nagyobbak, de az arányok azért hasonlóak. Lehet és kell tervezni az iskolák, az osztályok, a szükséges pedagógusok, a szükséges csoportok számát. Azok a felelős önkormányzati vezetők, akik ezt a tervezést elvégzik. Remélem, ez a parlamenti vizsgálóbizottsági jelentés is ráirányítja a figyelmet erre a fontos, és hangsúlyozom, helyi feladatra.

Tisztelt Ház! A vizsgálat másik nagy területe az óvodák, iskolák számának, a csoportok számának, a férőhelyek számának, valamint a pedagógusok számának a vizsgálata volt. A jelentés táblázatai külön-külön tartalmazzák az óvodákra, iskolákra, középiskolákra vonatkozó adatokat. A legfontosabb következtetések megerősítik azt a véleményt, hogy a nagyon nagy gondot okozó gyermeklétszám-csökkenésen túl más, hasonló nagyságú probléma nincs ezen a területen. Még akkor sem, ha a politika nagyon nagy vihart kavar sok esetben sok területen.

Néhány megállapítást szeretnék kiemelni. A gyermeklétszám-csökkenésnél kisebb arányban csökkent az óvodák, iskolák száma, a pedagógusok száma. A tanulócsoportok létszáma is csökkent, holott minden finanszírozási és pénzügyi feltétel arra ösztönöz, hogy a csoportszám növekedjen. Tudom, az országos adatok átlagot jelentenek, az eltérés igen nagy településenként. De az, hogy az óvodákban az utolsó 7 évben a gyermeklétszám 17 százalékkal csökkent, a csoportok száma viszont csak 5-tel, és az egy csoport átlaglétszáma pedig 25,2-ről csökkent 22,1 főre, mégiscsak úgy gondolom, nagyon sok mindent elárul. Ezek a számok a jobb feltételek meglétét bizonyítják.

Az általános iskolai számok hasonló tendenciákat mondanak. Az utolsó évben az általános iskolánál a tanulói létszámcsökkenés majdnem 30 ezer volt, ez 3 százalék. A pedagógusok, a főállású pedagógusok száma eközben nem csökkent, hanem 1873 fővel nőtt. Az osztályok átlaglétszáma 20,2-ről 19,7-re csökkent. Ezek a számok pozitív változást mutatnak. Ez jó dolog, képviselőtársaim. Lehetne több adatot, mutatót is felsorolni, de talán ez is bizonyítja, hogy szó nincs a magyar közoktatás tönkretételéről. A folyamatok függetlenek a parlamenti ciklusoktól, a kormányzattól, sőt az önkormányzati politikai többségtől is.

Röviden szólni kell azokról a megállapításokról is, amelyek az intézményfenntartókkal kapcsolatosak. A vizsgált időszak két részre osztható. '96-ig egyértelmű az óvodák, iskolák számának a csökkenése, ezen időszaktól, tehát 1996-tól az önkormányzati fenntartású intézményhálózat folyamatosan szűkül, jellemzően az önkormányzati választásokat követő időben erőteljesen. A nem önkormányzati, tehát egyházi, alapítványi és magánfenntartású intézmények száma tovább bővült ezt követően is. Ez a bővülés az önkormányzatoknál a gyermeklétszám-csökkenésnél is nagyobb ütemű átalakítást követel meg.

Tisztelt Ház! Fontos megállapítás az is, a jelentésben szerepel, hogy a különböző nagyságú települések lehetőségei nagyon eltérőek. Jellemző, hogy a kis lakosságszámú, így kis gyermeklétszámú települések döntési lehetősége rendkívül szűk, sőt talán az sem túlzás, ha azt mondjuk, hogy kiszolgáltatott helyzetben vannak ezek az önkormányzatok. A települések több mint fele ilyen. Külön nehezíti ezen településeknél a döntést az a jogos aggodalom, hogy ha megszűnik az iskola, akkor vége a településnek is. Az aggodalom - mint említettem - jogos, de tény az is, hogy ma Magyarországon több mint 700 olyan település van, ahol nincs sem óvoda, sem iskola. Persze ez nem jó dolog. De azért azt mutatja, hogy nem automatikusan szűnik meg egy település, ha ott már nincsenek gyermekek, akik iskolába járnának.

A bizottság vizsgálta az óvoda-iskola bezárások, átszervezések, átadások jogi hátterét is. Elmondható, hogy folyamatosan javultak az elmúlt évben a jogszabályi feltételek, pontosabb, egyértelműbb lett a szabályozás. Mára jelentős probléma nincs ezen a területen. A feladatok között említettük, hogy a tájékoztatásban vannak feladatok, azon van mit javítani.

Tisztelt Ház! Befejezésül szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segítette a bizottság munkáját. A jelentés elején reményeim szerint mindenkit sikerült név szerint személyesen is felsorolni. Az ő munkájuknak nagyon sokat köszönhetünk; még akkor is, ha leírt vagy elmondott gondolataik szó szerint nem kerültek bele a jelentésbe, az ő munkájuk mindenképpen hatással volt a jelentés elkészítésére. Ha bármilyen mértékben is ez a jelentés hozzájárul a magyar közoktatás helyzetének, az oktatás feltételeinek javításához, akkor érdemes volt ezt a parlamenti bizottságot létrehozni, akkor érdemes volt ebben a bizottságban dolgozni.

Köszönöm szépen segítségüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu