PÁNCZÉL KÁROLY, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője, engedjék meg, hogy most kizárólag a határozati javaslatról és a szükséges kormányzati intézkedésekről szóljak, és ismertessem ellenzéki álláspontunkat.
Az eseti vizsgálóbizottsággal ellentétben, az oktatási bizottság nem paritásos alapon működő bizottság, így ott nem állt módunkban két határozati javaslatot idehozni a parlament elé és azt beterjeszteni. A bizottsági munka során elkészült egy kormánypárti és egy ellenzéki határozati javaslat, kísérletet tettünk a kettő összefésülésére, a véleményünk több ponton megegyezett, a kormányoldal több módosító javaslatunkat elfogadta, illetve bizottsági ülésen jutottunk kompromisszumos eredményre. De még így is akadtak olyan területek és olyan vitatott kérdések, melyek miatt a határozati javaslatot nem tudtuk támogatni.
Mi volt az, amiben egyetértettünk? Egyetértettünk abban, hogy a mai közoktatás feszítő problémája a meglévő intézményhálózat és a demográfiai változások, a gyermeklétszám csökkenéséből adódó feszültség. De feszültség van a források, a költségvetési normatívák és az ellátandó feladatok között is. Egyetértettünk abban is, hogy a finanszírozási reformra és átfogó, kormányokon átívelő intézkedésekre van szükség, hogy a felnövekvő korosztályok aránytalan terhek nélkül tehessenek eleget az óvodába és iskolába járás kötelezettségének, hogy gyermekeink sikeresek legyenek a magyar és a nemzetközi tudáspiacon.
Egyetértettünk abban, hogy a kormánynak át kell tekinteni a közoktatási intézmények átszervezésével, összevonásával, bezárásával kapcsolatos jogszabályokat. Részletesen kell szabályozni a helyi önkormányzatok által fenntartott oktatási intézményrendszer átalakításának kötelezően betartandó eljárásrendjét. A szabályozás terjedjen ki az eljárásrend megsértése esetén a szankciókra is. Készüljön olyan kiadvány, melyből valamennyi érintett megismerheti a közoktatásra vonatkozó jogszabályokat és a jogorvoslat lehetőségét.
Az aktuális iskolabezárások ügyét azonban másképp látjuk. Az eseti bizottság létrejöttét az indokolta, hogy 2003-ban ötven önkormányzat úgy döntött, hogy intézményét megszünteti, átszervezi, összevonja vagy átadja megyei fenntartásba. Ez több mint száz intézményt érintett, melyből az óvodák száma meghaladta a nyolcvanat. Ennek a tavalyi évben elsősorban finanszírozási okai voltak, hiszen az önkormányzatok ekkor érkeztek teljesítőképességük határára.
Javasoljuk a kormánynak, vizsgálja meg annak lehetőségét, milyen módon biztosítható az önkormányzatok számára a 2002. évi béremelés fedezete. Az Állami Számvevőszék megállapítása alapján az intézményhálózat szűkülése a 2002-es béremelés 2003-as és 2004-es fedezetének hiányával magyarázható. Nem értettünk egyet a határozati javaslat azon sugalmazásával, hogy az intézményi szolgáltatások bővülése indokolatlan volt, és inkább a pedagógusok megtartását, semmint az oktatás korszerűsítését szolgálta. Nem mondhatjuk ki kategorikusan azt sem, hogy a gyermeklétszám csökkenése a kilencvenes évek közepére nyilvánvalóvá vált, a cselekvés azonban elmaradt. A kormányok és az önkormányzatok különböző hatékonysággal, de keresték a megoldást a feszültségek oldására.
Nem értünk egyet az egyházi iskolák megjelenítésével a határozati javaslatban, hiszen a nem önkormányzati iskolák nem képezték a vizsgálat tárgyát. Félreérthetőnek tartjuk azt a megállapítást, hogy a közoktatási feladatokra kevesebb központi költségvetési támogatás jut az önkormányzatok esetében, összevetve az egyházakkal. Ugyanakkor tudjuk világosan, hogy az önkormányzatok egy része egyéb bevételekkel is rendelkezik, míg az egyházak nem.
Tisztelt Ház! Miután a 2004-es költségvetésben az oktatási normatívák csak 2,5 százalékkal növekedtek, így az oktatási intézmények dologi kiadásaira, a közalkalmazottak bérére továbbra sem áll rendelkezésre elegendő pénz. A 2003-as évben létező bérhiki idén már nem nyújt segítséget a kistelepüléseknek. Úgy gondoljuk, hogy az iskolabezárási hullám folytatódni fog. Módosító javaslatainkkal egy szilárd intézményhálózat megteremtéséhez, az iskolahálózat pénzügyi konszolidálásához kívánunk hozzájárulni, de ebben a formában nem tudjuk támogatni a határozati javaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés