PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Gusztos Péter képviselőtársam már utalt egy-két olyan momentumra, amelyre én szeretnék. Tehát az Orosz Sándor által elmondottakhoz néhány megjegyzés.

Mindenekelőtt azt emelném ki, hogy az azért látszik mind a négy párt részéről elmondott felszólalásban, hogy támogatni kívánjuk ezt az előterjesztést, és magával a céllal egyetértünk.

Orosz Sándor elmondott több kritikai észrevételt, amelyek egy része biztos, hogy megalapozott, és gondolom, hogy a módosító indítványok végigtárgyalásával még jobbá is tudjuk tenni ezt az indítványt, de azért hadd mondjam el, hogy a két bizottság általános vitára alkalmasnak találta ezt a határozattervezetet, tehát a bizottsági vitákon átment.

A másik pedig az a momentum, amelyre Gusztos Péter is utalt: valóban, kormányzati oldalról benyújtott törvénytervezet tárgyalására is sor kerülhetett volna, ami nem történt meg. Korábban sem történt meg, tehát végül is most egy képviselői indítvány próbálja az utolsó percben menteni, ami menthető, nyilván nem akkora szakmai háttérrel és alapossággal, mint mondjuk, egy kormányzati előterjesztés.

Visszautalnék arra, hogy akár akkor a növények vagy növénytermesztés területén ezt lehet pótolni ilyen módon. Tehát annyit tudnék mondani, hogy ha korábban bekerülhetett volna a parlament elé, és nem márciusra, akkor akár a fönnálló hiányosságok közös pótlására is több lehetőségünk lett volna. Remélem, hogy így is lesz mód arra, hogy ez a képviselői indítvány megfelelő formában kerüljön kiegészítésre, és kerüljön majd elfogadásra.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu