TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szerencsém volt, hogy Pósán képviselő úr után kaptam két percre szót, mert így nem kell részleteznem, hogy hogyan nem szabad gondolkodni. Tehát azt szeretném nagyon nyomatékosan leszögezni, hogy nincs politikai akarat, és nincs kormányzati döntés vagy politikai szándék arra, hogy országosan elkezdjünk ezeken a kérdéseken gondolkodni, hogy ide busz, ide helyi járat, ide iskolabusz és így tovább. Tehát az iskolafenntartásért és az adott településeken a gyerekek színvonalas neveléséért a települési önkormányzat felelős az önkormányzati és egyéb törvények szerint.

Ami itt ma elhangzott, hogy a társulások lehetőséget kapnak iskolafenntartásra, az nem azt jelenti, hogy kötelező körzetesítés következik - mert ebbe az irányba kezdett elmenni a beszélgetés -, hanem lehetőséget kapnak önkormányzatok arra, hogy maguk döntsék el, milyen módon oldják meg ezeket a feladatokat.

Ha szabad egy gondolat erejéig a határozati javaslatra utalnom, akkor az összes elhangzott kérdésre, ha a kormány oldaláról a 30 cigánygyerekes iskolára gondolok, ha a kétszemélyes iskoláról elhangzottakra, az a válaszom, és én ezt fogom támogatni, és arra fogok törekedni, hogy a kormány is ebbe az irányba induljon el, hogy a fő szempont, hogy az adott iskolában a gyerek alapvető alkotmányos jogai érvényesülnek-e. Ha a 30 fős cigányiskolában igen, akkor azt nem szabad bántani, működtetni kell. Ha a 200 fősben vagy az 500 fősben nem, ott intézkedni kell. Tehát még egyszer javaslom annak a gondolkodásnak a megértését, amit a határozati javaslat tartalmaz.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu