TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én azt javasolom képviselőtársaimnak, hogy szavazzák meg a beterjesztett országgyűlési határozati javaslatot. Én azt most nem tudom megmondani Pósán képviselő úrnak, hogy a Tolnai-módszer a jó, vagy milyen módszer a jó, de azt hiszem, ez nem is az Országgyűlés feladata, megfelelő szakmai testületek állnak készen arra, hogy ezekben a kérdésekben állást foglaljanak. Ugyanakkor az Országgyűlésnek feladata az, hogy kötelezze a kormányt, dolgozzon ki olyan értékelési, mérési, ellenőrzési rendszert, amely majd olyan lesz, amilyet ön kérdezett. Azt nem itt kell most nekünk kidolgozni, erre kötelezi a határozati javaslat a kormányt, ha elolvassa.
Tehát azt kérem öntől, hogy szavazza meg a határozati javaslatot, és akkor megadott időn belül a kormány köteles lesz ezt a rendszert kidolgoztatni, és akkor esetleg az oktatási bizottság ülésén vagy egyéb szakmai fórumokon meg tudjuk nézni, hogy szakmailag megfelelő-e.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés