DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A T/6365/67. (Sic!) számú módosító javaslat megnyitotta a 46. § (1)-(2) bekezdését.
(0.50)
Az abban lévőket elfogadva azt tovább kívánom csiszolni, de előtte engedjék meg, hogy magáról a problémáról néhány szót mondjak. A tokaji bornak a palackozásáról szól ez a két szakasz.
A tokaji bor hírneve, úgy gondolom, egészen jelentős. A szomszédos borvidék, Eger polgármestere is megemlítette, hogy a tokaji mellett az egri bor is híres. Valóban, a világon talán a legismertebb vagy az egyik legismertebb magyar márkanév a tokajiö szó, és ez természetesen a történelem során, főleg az írásos emlékeket tekintve a XVII. századtól, bár előtte is volt, de írásos emlékek akkortól, tehát a jó borainak köszönheti Tokaj ezt a hírnevet, még akkor is, ha volt egy időszak az 1950-es évektől '90-ig, amikor nem a minőségi szempontok játszották a főszerepet, a szovjet piacon a mennyiség számított.
De gyakorlatilag ezt a rövid időszakot leszámítva - ez történelmi léptékkel azért nem olyan hosszú - kiváló minőséggel érte el Tokaj ezt a tekintélyt és ezt a nevet, olyan mértékig, hogy voltak olyan országok, amelyek nem átallották elorozni a nevet, Franciaországra és Olaszországra gondolok, mind a két helyen van tokaji bor. De hál' istennek, a kilencvenes évek elején sikerült rendezni egy tizenöt éves átfutási idővel, ez 2006-ban lejár, és azután sem az olaszok, sem a franciák nem használhatják a nevet. Már csak egy apró feladatunk van: a szlovákokkal a három elcsatolt településnél a névhasználatról megállapodni.
Tehát adottságait tekintve Tokaj rendkívüli, alkalmas arra, hogy a világ egyik legjobb vagy talán legjobb természetes édes borát állítsuk elő. És ez a lehetőség kötelez is minket, hogy ezzel a természeti adottsággal éljünk, és ebből a legjobbat próbáljuk meg kihozni. Persze, vannak olyan tényezők is, amelyek, látva ezeket a lehetőségeket, jó hírnevet, igyekeznek az ő szintjükről lefelé húzni ezt a tokaji nevet, és erre szeretnék egy-két elrettentő példát mutatni itt a gyűjteményből, amit a tokaji szervezetektől kaptam kölcsön.
Itt van egy bor, a tokajihoz hasonló palackban (Felmutatja a palackot.), tokaji furmint névre hallgat; Lengyelországból származik, ott palackozták - valami ihatatlan minőségű folyadék van benne.
Ennél elrettentőbbnek már csak azt tudom mondani, hogy két Ukrajnában palackozott valami van itt előttünk, a tokajira emlékeztető palack (Felmutatja.), meggy ízesítés, a másikon barack ízesítés, de hasonlóak a tokaji palackhoz. És itt mellette már a nemzeti színű szalagnak is, az ellenőrző jegynek egy gyengébb, majd a másikon egy kicsit pontosabb hamisítása van.
Ez egy alkoholmentesnek mondott bor (Felmutatja.), ezt sem a tokaji borvidéken, hanem... - nem akarom bántani a települést, hogy melyik településen palackozták, de nem a tokaji borvidéken, Magyarországon palackozták.
És végül a legutolsó, amiben szintén egy ihatónak nem minősíthető, tokajinak nevezett valami van (Felmutatja.), utánozva az ellenőrző jegyet is, ezt pedig Németországban palackozták, mégpedig egy Ostrau nevezetű településen.
Mind az öt, elrettentésnek szánt palacknak egy közös tulajdonsága van, hogy a borvidéken kívül palackozták. Ezért arra szeretném kérni, és tisztelettel meggyőzni képviselőtársaimat, hogy egy apró szócskát szúrjunk bele abba a részbe, ahol a tokaji bor palackozásáról van szó, hisz megemlítjük a palackot és védjük a hagyományos tokaji palackot a tokaji borkülönlegességeknél, hogy tegyük be azt a kis szócskát, hogy ez a palackozás csak a borvidéken történhet a tokaji borkülönlegességeknél. Ennek megfelelő módosító indítványt adtam be, és kérném tisztelettel a támogatást.
És van még egy javaslatom, de azt igyekszem majd akkor egy kétpercesben összesűríteni. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés