DR. CSIHA JUDIT, az ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az ügyrendi bizottság erről a kérelemről igen hosszas vitát folytatott. A vita nagyobbik része természetesen nem a tárgyról folyt, hanem, mondhatnám, aktuálpolitikai kérdésekről. Mégis tudott a bizottság állásfoglalást hozni, hiszen a két tényállás nem azonos, annak ellenére nem azonos, hogy Salamon alelnök úr azonosnak kívánja láttatni.

A Világosi Gábor által elmondott interpelláció - amit a legfőbb ügyészhez intézett - dolgában a házelnök asszony október 16-án egy tájékoztató levelet is küldött az ezzel kapcsolatos beadvánnyal élt MDF frakcióvezetőjének. Idézem, úgy talán rövidebb lesz: “Az interpelláció kapcsán maga a címzett sem jelezte, hogy kéri az interpelláció visszautasítását, mivel az ügy nem tartozik a feladatkörébe. Az alkotmány- és igazságügyi bizottság 1996. október 17-i állásfoglalása ugyanis szó szerint a következőket mondja: a mindenkori címzett joga és felelőssége annak eldöntése, hogy az adott interpelláció a feladatkörébe tartozik-e.ö Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egy ma is élő állásfoglalás.

A másik tényállás annyiban különbözik az előzőtől, hogy itt a megkérdezett nevében Kiss Péter kancelláriaminiszter úr a következő levelet intézte a házelnök asszonyhoz: “Miniszterelnök úr megbízásából kérem, hogy a Házszabály 90. § (3) és (4) bekezdése alapján szíveskedjen visszautasítani Szijjártó Péter, Fidesz, országgyűlési képviselő, »
Mit lehet itt tenni? II.«
címmel 1/6442. számon a miniszterelnök úrhoz benyújtott interpellációját, mert az abban foglaltak nem tartoznak a miniszterelnök úr feladatkörébe.ö

A házelnök e levél és kérelem után utasította vissza az interpellációt. Ez a tevékenysége pedig adekvát a szituációhoz, és az ügyrendi bizottság álláspontja szerint nem házszabálysértő. Nincs kettős mérce tehát, kedves képviselőtársaim, két tényállás, két eltérő szituáció van.

Az az állítás pedig, amit Salamon László képviselőtársam, az ügyrendi bizottság alelnöke itt hosszasan fejtegetett, nevezetesen, hogy a parlamenti demokrácia végét jelenti ennek az állásfoglalásnak a fenntartása: az elmúlt hat év történetéből legalább négy esztendő olyan, amikor talán ezt nem éppen Salamon alelnök úrnak kellene itt ebben a Házban felvetni.

(19.20)

Én mindenesetre azt kérem a tisztelt Háztól, hogy lecsupaszítva az aktuálpolitikai felhangoktól, a dolgot őt magát nézve, az ügyrendi bizottság állásfoglalását hatályában tartsa fönt.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu