DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Teljes mértékig egyetértek az előző képviselői felszólalásban megfogalmazott azon igénnyel, hogy ezeket a kérdéseket is komplexen kell nézni. Itt utalnék vissza, hogy még oly módon is komplexen, hogy itt kipattant a tej, tejimitátumok dolga, azt hiszem, ez elég sok embert kezdett el érdekelni az elmúlt időszakban. Nekik is csak azt mondom, most képzeljék el, ha a borosokhoz odamegyek, és azt mondom, hogy tűrjék meg a borimitátumokat a bor mellett a polcokon. Látszik itt a teremben a derültség, hogy micsoda képtelenség ez. Pontosan ezért hivatkoztam Európára, hogy itt egészen új szokások átvétele felé is nyitottaknak kell legyünk. Azt hiszem, ebben a konszenzuális hangulatban erre tényleg van egy nagyon komoly esély, tisztelt hölgyem és uraim.

A másik: a kutatóintézetek. Az ég szerelmére, az, hogy bizonyos ütődött újságírók fél hírekből kitalálnak valamit, és ezt még bele is írják az egyébként nagyjából senki által nem olvasott lapjaikba, és ebből parlamenti felszólásokat csináljunk, bocsánat, képviselő úr, ez egyszerűen méltatlan. Szeretném leszögezni, és ma már egyébként több képviselőnek is kénytelen voltam elmondani, elmondom tehát hangosan, még a jegyzőkönyv kedvéért is: nincs olyan szándék a minisztériumban, hogy összevonnánk azokat a kutatóintézeteket, amelyek jelenleg is egyébiránt regionális feladatokat látnak el - következésképpen csak egy pluszindokot mondtam most hirtelenjében a borrégiók indoklása mentén. Azt viszont persze szorgalmazzuk, hogy legyen ezen intézetek között integráció. Az integráció alatt azt értem, hogy a tevékenységek jobb összehangolása. De az összehangolás nem azt jelenti, hogy összevont főkönyvelőséget rakok a nyakukba, hanem a munkának valamiféle jobb koordinálását.

Tehát nagyon-nagyon kérem önöket, hogy mielőtt... - azt kell mondjam, jelentéktelen figurák jelentéktelen rémhíreinek jelentéktelen nyomtatványokon való közzétételét ne hozzuk olyan horderejű dolognak, amely ne érne meg akár egy szóbeli kérdést, már nem így hangosan, hanem csak úgy a padsorok között, hogy tényleg van-e ilyen. Mondom: nincs.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu