SZABADOS TAMÁS oktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A bevezető észrevételére válaszolva ismételten ki kell jelentenem, mint azt már több ízben itt a Házban magam is és a miniszter úr is elmondta, hogy az oktatási tárcának a kollégiumok kiemelten fontosak, valamint azt is, hogy a közismerten nehéz gazdasági helyzet ellenére nem feledkezik meg a tárca sem a hátrányos helyzetű hallgatókról, sem a hátrányos helyzetű tanulókról és így a kollégiumokról sem.

Nem szeretnék arra reagálni, ami a miniszter urat sértegető kijelentését illeti, ezt legyen szíves majd a miniszter úrral elintézni.

A Sulinet-program hazai és nemzetközi szakértők körében is elismert, rendkívül sikeres program. Reménykedem, képviselőtársam is egyetért velem abban, hogy az informatikai fejlesztések kiszélesítése és a lakosság informatikai eszközökkel történő ellátása az egyik legjobb befektetés a jövő társadalmának megalapozása érdekében.

Tisztelt Képviselő Úr! Napjainkban Magyarországon a közoktatásban mindenki lehet kollégista, aki kollégista akar lenni. Hiszen több férőhely van, mint ahány igény a kollégiumi férőhelyek iránt megnyilvánul. Ám ha van olyan település, ahol valaki esetleg az igény ellenére mégsem részesül kollégiumi ellátásban, ott az externátusi ellátás ugyanolyan mértékű normatíva felhasználásával megvalósítható, mint a kollégiumi bentlakás. Akik pedig naponta utazás révén, bejáróként tesznek eleget tankötelezettségüknek, azok esetében az intézményfenntartó jut támogatáshoz a bejáró normatíva felhasználása révén. A kollégisták közel 30 százalékkal kevesebb térítésért kapják az intézményi étkeztetést, mint az adott városban lakók.

Tisztelt Képviselő Úr! Ön előtt is ismert, hogy a 2004. évi CVI. törvény 3. számú mellékletének 23. pontjában foglaltak alapján a fenntartónak juttatott normatíva a közoktatási kollégiumok fenntartási költségeit közelítően 100 százalékig biztosítja. Ezt azért terveztük így, mert számoltunk azzal, hogy a közoktatási kollégiumi rendszer minden intézménye az adott település hatókörén kívüli tevékenységet lát el, hiszen más településen lakó szülők gyermekeit fogadja be, neveli és látja el. Erre tekintettel a kollégiumi normatíva lényegesen magasabb, mint az adott település gyermekeit ellátó önkormányzati általános vagy középiskolai normatíva.

Ezek az összegek lehetőséget adnak a karbantartás mellett a fejlesztésekre és az átalakításokra is. Örömmel érzékelem, hogy ön is tapasztalja, milyen fontos számunkra az esélyegyenlőség megteremtése és a hátrányos helyzetűek segítése. Ígérjük önnek, hogy továbbra is nagy figyelmet fordítunk az esélyegyenlőség megteremtésére minden intézmény, így a közoktatási kollégiumok és a felsőoktatási kollégiumok támogatásával és fejlesztésének elősegítésével, amelyek valamit is tehetnek a hátrányos helyzet felszámolásáért és az egyenlő esélyek megteremtéséért.

Köszönöm szépen, és válaszomat legyen szíves elfogadni. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu