DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai nap folyamán a Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitájához érkeztünk, és ilyenkor az emberben rögtön felmerül az alapkérdés, hogy még ha a szándék valószínűleg tisztességes és nemes is, és valóban a fejlesztést célozza, tényleg fejlődik-e a Magyar Honvédség akkor, amikor ezen célkitűzés megfogalmazódott; és ha elfogadjuk ezt a javaslatot, akkor ténylegesen előrelép-e a Magyar Honvédség az elkövetkezendő tíz évben vagy pedig esetleg, netalántán leépül vagy leépítésre kerül a Magyar Honvédség. Ha az a válaszunk, hogy igen, ennek hatására fejlődik a Magyar Honvédség, akkor jók-e azok az irányok, helyesek-e azok az irányok, amelyek megfogalmazódnak ebben célkitűzésként, vagy esetleg lehetne más irányokat is szabni a fejlődésének vagy a Magyar Honvédség fejlesztésének?
Körömi Attila és Nyitray András képviselőtársaim már beszéltek arról, hogy a módosító javaslataink, amiket benyújtottunk, milyen főbb célkitűzéseket fogalmaztak meg, milyen fenntartásokat fogalmaztak meg a mostani előterjesztéssel, a kormány előterjesztésével kapcsolatosan. Összességében talán annyit szeretnék még mindehhez hozzátenni, hogy az első és talán legfontosabb célkitűzésünk az volt, hogy a nemzeti értékeink védelmét hangsúlyozottabban jelenítse meg ez a javaslat. Úgy látom, hogy ebben a javaslatban sajnos ez nem került kellő mértékben és kellő erővel megjelenítésre.
A másik nagyon-nagyon fontos célkitűzésünk az volt, hogy ami a Magyar Honvédség alkotmányban és a honvédelmi törvényben megfogalmazott és előírt elsődleges feladata, tehát a haza fegyveres katonai védelme, szerepeljen továbbra is kiemelten és elsődleges célkitűzésként - összhangban az alkotmánnyal és a honvédelmi törvénnyel - ebben az országgyűlési határozati javaslatban. Ez sajnos így nincs kimondva ebben a javaslatban.
A harmadik ilyen fontos szempont volt, amikor megfogalmaztuk a módosító javaslatainkat: a területvédelem hangsúlyozása, a területvédelmi szempontok és elvek nem feladása. Ezért fogalmaztuk meg többek között a nemzetőrségről szóló javaslatunkat ismételten, hogy szerepeljen ebben a határozati javaslatban.
Úgy látjuk, hogy a területvédelemmel nem számol a kormány, és ezt helytelennek tartjuk. Mindenféle új kihívások ide, új kihívások oda, a területvédelem klasszikus, hagyományos katonai feladat, ezt el kell látni minden nemzet hadseregének, ez az alaprendeltetése tudniillik.
A módosító javaslataink és szándékaink megfogalmazódtak abban is, hogy a katonai tanintézeti rendszert továbbra is működtetni kell, sőt tovább kell fejleszteni, nem leépíteni és megszüntetni. Sajnos, az tűnik elő a kormány szándékaiból, hogy a legutolsó, Győrben lévő katonai középiskolát is fel kívánja számolni. Ez szerintünk pont annak a folyamatnak az ellenkező hatását váltja ki, mint amit önök szeretnének, legalábbis szóban, nyilvánvalóan ennek a megfelelő népszerű üzenetével együtt, hogy azon nyomban fel kívánják számolni a sorkatonai szolgálatot, és önkéntes hivatásos hadseregre szeretnének áttérni, miközben pontosan az egyik legfontosabb utánpótlási vonaluktól zárják el a magyar fiatalokat és a Magyar Honvédséget; tehát ha felszámolják a katonai középiskolát, megszűnik az utánpótlási lehetőség ezen csatornája, amely egyfajta biztos nyomvonalat jelölt ki a fiatal emberek számára, akik a katonai középiskolát választották, és ezt követően pedig nagyon-nagyon sokan hivatásos katonaként vállalták a szolgálatot.
A helyzet az, hogy nagyon-nagyon sok kérdés és javaslat merült föl. Keleti elnök úr arról beszélt, hogy a nemzetőrség esetében már döntött az Országgyűlés, hiszen tavaly már annullálta az általunk benyújtott országgyűlési határozati javaslatot; és úgy tűnik, hogy az Országgyűlés ebben már döntött, tehát óriási a legitimitása, a kormánytöbbség úgy döntött, mert a kormány nem akarja ezt megvalósítani. Az Országgyűlés 2000-ben meg úgy döntött, hogy meg akarja valósítani, 95 százalékos többséggel, teszem hozzá, az akkori MSZP és önök is akkor ezt megszavazták, és még mind a mai napig szerepel a mostani, tehát a ma még érvényben lévő 61/2000. országgyűlési határozatban, amely szintén tíz évre szól, nem kis időre. Egy éven át egyeztettünk önökkel akkoriban, és ezért tudtuk elfogadni ilyen nagy arányban a Magyar Országgyűlésben ezt a javaslatot.
Tehát lehet azt mondani, hogy az Országgyűlés így döntött meg úgy döntött, azt hiszem, hogy a területvédelem szempontjából, az ország biztonsága szempontjából a nemzetőrség létrehozása nagyon-nagyon fontos dolog lenne. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ezt önök nem tartják fontosnak, bár nagyon érdekes, az elnök úr arról beszélt az előbb, hogy nagyon fontos lenne az önkéntes hivatásos rendszert működtetni, többek között a nemzetőrség pontosan ezt a feladatot látná el.
Tehát magát a kifejezést, a nemzetőrséget nem, a tartalmát viszont igen, azt elfogadják. Nekem egyébként majdnem mindegy, hogy minek nevezzük, csak azért, mert éppen Mécs Imre is arról beszélt, hogy milyen szép kifejezés, a magyar nyelv milyen szépen megfogalmazta a reformkorban ezt a kifejezést, a '48-as szabadságharcunk idején. A nemzetőrség talán találóbb lenne, és talán sokkal egyszerűbben lehetne ilyen módon nálunk is nevezni ezt a szervezetet, mint, mondjuk, máshol hasonló tartalommal működő szervezeteket.
Ha már a profi hadseregről beszélünk, az önkéntes hivatásos hadseregről beszélünk, nemzetközi példákról beszélünk, nagyon gyakran hallani a kormány tagjait megnyilatkozni, hogy a NATO kéri ezt, a NATO elvárja tőlünk, a terrorizmus elleni harc elvárja tőlünk, ezt és ezt meg kell tennünk és a többi; szeretném akkor a nemzetközi példákat is elmondani, mégpedig annyiban, hogy mindenhol, ahol professzionalista hadsereg működik a NATO-n belül, mindenhol létezik valamilyen fajta nemzetőrség, nemzeti gárda, honi gárda, territorial army, bármi más.
Ezért mondom azt, ha önök a NATO mellett érvelnek folyamatosan, hogy a NATO ezt várja el, és azt várja el, akkor ne csak szelektíven vegyük elő ezeket az érveket, hanem akkor nézzük meg, hogy a NATO-tagországokban milyen rendszer működik, és akkor próbáljuk meg a saját nemzeti hagyományaink alapján ezt a rendszert is felépíteni, mert ezáltal erősítjük önmagunkat, nemzeti önbecsülésünket, hazánk biztonságát, és a NATO egészét is erősítjük ezen keresztül.
(12.00)
Ráadásul az a vélemény hangzott el Mécs Imre képviselőtársamtól, hogy gyökeresen új helyzet állt elő biztonságpolitikai értelemben, a bizalmi helyzet erősödött a térségben, tehát nincs szükség nemzetőrségre. Lerövidítve ez volt gondolatmenetének a lényege. Azt hiszem, nem csak abban kell gondolkodnunk, hogy hagyományos katonai kihívásoknak eleget kell-e tennünk vagy sem. Azt nem tudjuk megjósolni, hogy érheti-e Magyarországot katonai értelemben hagyományos támadás a szomszédaitól, vagy nem érheti. Nagy a valószínűsége annak, hogy nem; bízzunk benne, hogy nem. Bízzunk benne, hogy a szomszédságunkban mindig olyan politikai erők lesznek pozícióban, amelyek azonos értékeket vallanak, azonos célkitűzéseket fogalmaznak meg, és nem lesz semmiféle sanda szándék, hogy esetleg Magyarországot ellenségnek tekintik. De ezt nem tudhatjuk.
Ki tudja azt teljes bizonyossággal megmondani ma Magyarországon, hogy az elkövetkezendő tíz évben - a kormány megmondja, csak én inkább a vak ló bátorságának tekintem ezt a kijelentést - Magyarországot semmiféle ilyen típusú fenyegetés vagy kockázat nem érheti, és nem támadják meg. Ha visszagondolnak a elmúlt rövid legújabb kori történetünkre, történelmünkre, ki tudta azt 1980-ban Magyarországon vagy bárhol a világban, hogy 1990-ben ilyen mértékű átalakulások lesznek, hogy felbomlik a Varsói Szerződés s a többi. Ki tudta azt, hogy ilyen változások lesznek? Nem tudhatjuk ezt, nem látunk a jövőbe.
Nem látunk a jövőbe, bár szeretnénk a jövőbe látni, szeretnénk, ha a biztonságunk valóban teljes mértékben, maximálisan garantálható lenne. De ezt nem tudjuk. Ezért kell fenntartani többek között a Magyar Honvédséget, és ezért kell fejleszteni, illetve kellene. Mindjárt fel is teszek néhány kérdést a módosító javaslatok kapcsán arra vonatkozólag, hogy valójában miről is van szó.
Nagyon nagy kérdés fogalmazódik meg bennem a kormány előterjesztését végigolvasva és a kétfordulós négypárti tárgyalásokat végigélve. Az előbb már utaltam arra, hogy amikor a Fidesz-MDF-kormány időszakában elfogadtunk hasonló javaslatot, akkor azt közel egy évig tartó hatpárti egyeztetések előzték meg, tehát valóban törekedtünk arra, hogy egyfajta nemzeti egyetértés legyen a honvédelem ügyében, a Magyar Honvédség jövőjét illetően. Tehát a koncepciót, az elgondolást látva számomra nagy kérdés a kormány szándéka.
Vajon miért nem hajtja végre a kormány a 61/2000. számú országgyűlési határozatot? Miért akar mást most, mint 2000-ben? Miért változtatott azon a koncepcióján, amit akkor akart? Miért generál saját magának különböző problémákat, amelyeket - úgy tűnik - igen nehezen tud megoldani? Miért nem beszél őszintén arról, hogy valójában mi a szándéka a Magyar Honvédség átalakításával? Miért nevezi reformnak a leépítést? Miért bújik a NATO-érvek mögé, hiszen a NATO ezt nem mondja és nem akarja? Miért használja folyamatosan a terrorizmus elleni kifejezést, és ennek érdekében a leépítést végrehajtja a Magyar Honvédségen belül? Miért beszél a tüzérség megerősítéséről, miközben megszünteti? Tehát úgy erősödik valami, hogy közben aztán eltűnik, ez is egy sajátos koncepció.
Úgy látom, számos olyan kérdés van - s nemcsak filozófiai, hanem katonaszakmai kérdés is - a Magyar Honvédség átalakításánál, fejlesztésének nevezett leépítésénél, amelyekben sajnos nem tudunk közös nevezőre jutni, ezért nem nagyon tudjuk támogatni a kormánynak ezt az elgondolását.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés