KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt azt szeretném elmondani, hogy 14 módosító indítvány érkezett a határozati javaslathoz, ami a hosszú távú fejlesztési tervre vonatkozik, és ebből kettőt a bizottság is és a kormányzat is elfogadott, vagyis támogatott.

Azt gondolom, hogy ez is mutatja, hogy azért folyik valamiféle párbeszéd, és egy jól körülírható módosító javaslat elfogadható a kormánykoalíció számára. Azt gondolom, hogy amit Mécs Imre képviselőtársam felvetett, hogy ezt a fogalmat mint hivatásos fogalmat egységesen alkalmazzuk ebben a határozati javaslatban, helyes dolog, hiszen egy nemzeti intézményről van szó, és ennek a feladatában, amit a törvényhozás határoz meg, nyilvánvalóan olyan kifejezéseknek kell szerepelniük, amelyek a nemzeti intézmény jellegét is mutatják. Ugyanakkor azért azt is szeretném elmondani, hogy természetesen voltak olyan módosító javaslatok, amelyeket nem tudtunk elfogadni, és ilyen például a nemzetőrség, amiről a mai vitában is jó néhány hozzászólás hangzott el.

(11.40)

Azért szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat, hogy szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly március 7-én szavazott a parlament a nemzetőrség kérdésében, hiszen a korábban érvényben lévő határozatot hatályon kívül helyezte. Ezt egy meglehetősen komoly vita előzte meg, itt a Házban is megvolt a részletes vitája, nyilván az általános vitája is, érvek, ellenérvek hangzottak el, és végül a Ház úgy döntött, hogy ezt a határozatot hatályon kívül helyezi. Márpedig egy határozat hatályon kívül helyezése után, annak a visszavétele a törvényhozás szintjére, és azt határozati javaslatban is megfogalmazva, akkor lenne indokolt, ha meglennének azok az okok, azok az indokok, amelyek alapján módosítani kellene az elképzelésünket.

Kérem a képviselőtársaimat, emlékezzenek vissza az akkori vitára, tulajdonképpen azért szüntette meg - többséggel természetesen - a Ház ezt a határozatot, mert azt mondtuk, hogy nincs kialakítva egy olyan feladatrendszere, ami elfogadható a mai viszonyok között, az irányítás kérdése nem volt tisztázva abban a határozatban, és ami még fontos ebben a kérdésben, hogy nem voltak meg azok a költségvetési hátterek, amelyek a nemzetőrség megszervezését, működését, fenntartását, felszerelésekkel való ellátását és egyáltalán a létét biztosították volna. Én azt gondolom, hogy nem következett be semmi olyan körülmény sem az ország biztonságpolitikai helyzetében, sem a térség biztonságpolitikai helyzetében, sem a költségvetés vagy az irányítás rendszerében, ami indokolná, hogy a Ház most átgondolja ezt a döntést abban az értelemben, hogy az önök számára kedvező álláspontot alakítson ki, és fogadja el a mostani hosszú távú fejlesztésnek azt a módosítását, hogy a nemzetőrség kerüljön be ebbe a rendszerbe.

Talán arra is emlékeznek a képviselőtársaim, hogy akkor szó volt arról, hogy egy úgynevezett önkéntes tartalékos szolgálat kialakítása az, amivel hiányt pótolni kívánunk; az egy más kérdés, hogy magam is azt gondolom, az utóbbi időben erről a tartalékos rendszerről meglehetősen kevés szó hangzik el. Jó lenne többet tudni, egyrészt, hogy hol áll a politika, a honvédelmi tárca politikai vezetése ennek a tervezésnek a különböző stádiumaiban, illetve hogy a vezérkarnak a védelmi felülvizsgálat és az új hosszú távú fejlesztési tervek koncepciója mellett mi az elképzelése ezzel az úgynevezett önkéntes tartalékos szolgálati rendszerrel. Hiszen kétségtelen, hogy bár közvetlenül a fegyveres biztonság tekintetében nem állt be változás, de az nem zárható ki, hogy egy tiszai árvíz bekövetkezik, vagy olyan természeti katasztrófa, amikor a most átalakuló honvédségnek igenis szüksége lenne valamilyen tartalékos szolgálat alkalmazására, vagy közös együttműködésében az úgynevezett ipari, természeti katasztrófaelhárítási feladatok elvégzéséhez, ami bármelyik pillanatban bekövetkezhet; úgy tudom, most is mondják, hogy nem kizárt egy tiszai árhullám bekövetkezése.

Így tehát azt gondolom, hogy a nemzetőrség gondolatával nem egyetértve, de erről a helyről is szorgalmaznám a honvédelmi tárca felé, hogy az úgynevezett önkéntes tartalékos szolgálat kérdését, lehet, hogy olyan stádiumban van, ami megfelel a mai kor igényeinek, de hozzák egy kicsit közelebb a honvédelmi bizottság tagjaihoz abban az értelemben, hogy erről a kérdésről is állásfoglalást tudjunk kialakítani.

Ami a hivatásos hadsereg gondolatát illeti, ellenzéki képviselőtársaim nem ellenzik a sorkatonai szolgálat megszüntetését, és egyetértenek a hivatásos hadsereg kialakításának a gondolatával. Ők az ütemezésben gondolkodnak másképpen. Én azt kérném a tisztelt képviselőtársaimtól, hogy értsenek azzal egyet, hogy ez a kormány, a mögötte álló frakciók látják a lehetőségét az átállásnak. Ez a társadalom szempontjából is kedvező, ez kedvező az ország biztonsága szempontjából is, kedvező a szövetségesi együttműködési feladatok ellátása tekintetében, hiszen a NATO üdvözli és támogatja ezen új rendszerű hadsereg kialakításának a gondolatát, vagyis én azt gondolom, hogy ezt nem ellenezni kellene, hanem megtenni mindent annak érdekében, hogy sikerüljön megvalósítani.

Meg kell mondani, hogy ez korábban is szerepelt a szabad demokraták és a szocialisták különböző választási programjában, sőt kormányzati programban is, mert az 1994-98 közötti kormányzati programban is a hivatásos hadseregre való átállás előkészítése mint gondolat benne volt. Emlékszem rá, amikor Mécs Imre képviselőtársammal 1994-ben részt vettünk különböző kampányrendezvényeken, akkor '94-ben azt mondtuk, hogy úgy tekintjük, hogy 10-12 év, amíg át tudunk állni erre az új rendszerre. Vagyis az akkori jóslataink ezek szerint helyesnek bizonyulnak, mert 2004-2006 között ez az átállás megvalósulhat.

Amit gondnak látok, megmondom őszintén, az, hogy a társadalomban azt tapasztalom, mivel látják, hogy egész közel van az átállás, vagyis megszűnik a sorkatonai szolgálat, ezért rendkívül komoly problémát jelent a még meglévő bevonultatásban létszámmal feltölteni azokat az alakulatokat, ahol várnak újoncokat. Ha valaki ellátogat egy kiegészítő parancsnokságra, akkor tapasztalni fogja, hogy miféle indokok alapján próbálnak nagyon sokan a sorkatonai szolgálat behívása elől valamilyen módon kibújni, és azt gondolom, hogy például a polgári szolgálat számszerű növekedése is azt mutatja, hogy az emberek keresik ezeket a megoldási módokat. Tehát ebből a szempontból is nagyon hasznos lenne, ha a parlament egy egységes, határozott véleményt tudna formálni a hivatásos hadseregre való átállásra, és azt a látszatot keltve, ami valós látszat lenne, hogy egységesen törekedünk arra, hogy ha már a lehetőség megnyílik egy ilyenfajta hadsereg létrehozására, akkor valamennyien támogatjuk ennek a lehetőségnek a gondolatát.

Végezetül, azzal szeretném befejezni a hozzászólásomat, hogy a hosszú távú fejlesztési tervet a képviselőtársaimnak - az elfogadott két módosító javaslattal is egyetértve - elfogadásra javaslom, és azt gondolom, hogy felelevenítem azt a lehetőséget, hogy kapcsolódó módosító indítványokra még van, ha szabad azt mondani, néhány perc, de bizottsági kapcsolódó módosító indítványra még ennél is több, és a holnapi bizottsági ülésünkön még van mód arra, hogy valamelyest, ha indokolt, közös és egyetértő gondolatok alapján ezt meg tudjuk tenni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu