KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen. Utoljára kívánok ezzel a kétperces lehetőséggel élni, de azért hozzá szeretném tenni azt, örülök neki, hogy ellenzéki képviselőtársaim az alaphatározattal döntő többségében egyetértenek, hiszen a hozzászólásaik 90 százaléka, ha nem több, a nemzetőrségről szólt. Ez azt jelenti, hogy az alaphatározat elfogadható, jó az önök számára és hasznosnak tartják. Egy komoly gondjuk van, hogy miért nincs benne a nemzetőrség. Tehát én azt gondolom, hogy ha a vita az alaphatározatról szólna, amiben valóban nincs benne a nemzetőrség, az sokkal hasznosabb lenne, de mivel egyetértenek vele, nyilván nincs miről vitatkoznunk.

A másik: a nemzetőrségről egyetlenegy gondolatot szeretnék elmondani. amikor az önök által javasolt határozatot elfogadta a parlament, ez, mint utólag kiderült, a katonai szakmai vezetés bizonyos ellenérzései ellenére született meg. Vagyis én azt gondolom, hogy amikor ezt tavaly, egy évvel ezelőtt hatályon kívül helyezte a parlament, sikerült tisztázni azt, hogy a katonai vezetés, a vezérkar illetékesei nem támogatták ezt a dolgot - kifejezetten politikai döntés alapján született meg a nemzetőrségre vonatkozó határozat.

Márpedig én azt hiszem, hogy a hadsereg átszervezésében, a katonai fejlesztések meghatározásában és azon belül a tartalékos vagy más néven nevezendő különböző katonai szervezetek nem kerülhetik meg a katonai vezetés véleményét, mert pontosan a hadsereg szervezete egy olyan kérdés, ami nemcsak a politikai döntések hatáskörébe tartozik. Van számos kérdés, amiről elegendő egy politikai döntés, utána a szakma azt hajtsa végre. De ennek vannak olyan szabályai, amelyek visszahatnak a döntésre, a végrehajthatóságra és urambocsá! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a legfontosabbra: a finanszírozhatóság kérdésére.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu