SZITKA PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten tárgyalta az ifjúsági és sportbizottság a J/8624. számú jelentést. A bizottsági ülésen legfőképpen a 2003. évi magyarországi kábítószerhelyzetről szóló jelentésről folyt a véleménycsere és a vita. Ezt immáron a negyedik alkalommal terjesztette a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium a bizottság elé.
Ebben a jelentésben pozitív és negatív társadalmi tendenciákat is figyelemmel követhetünk. A legdrámaibb adat talán az, hogy a legveszélyeztetettebb csoportban, a középiskolás rétegben a kábítószerekhez, tiltott szerekhez legelőször nyúlók életkora drasztikusan csökkent. Sajnos ma már elmondhatjuk, hogy a tizenharmadik-tizennegyedik életévüket betöltött fiatalok nyúlnak először kábítószerhez.
Pozitív tendenciákról is beszéltünk a bizottsági ülésen. Államtitkár úr is említette, hogy a túladagolásban elhalálozottak száma drasztikusan csökkent. Míg 2001-ben 36 ilyen esettel találkozhattunk, 2002-ben már csak a felével, 2003 közepéig pedig 6 ilyen eset volt. Nyilvánvaló, hogy elégedettek csak akkor lehetünk, ha ez a szám nulla lesz, de a tendencia mindenképpen pozitív.
A bizottsági ülésen szóba került az elterelés mint új intézmény, a megelőző és felvilágosító funkciót betöltő ilyen jellegű hálózatkiépítés és a rendszer jelenlegi helyzete. Ezt indokolta a tavaly megváltozott jogszabályi háttér, amely tekintetében az eseti fogyasztókkal kapcsolatosan ez az intézményi rendszer nagyobb hangsúlyt kapott. Tájékoztatást kaptunk a miniszter tisztelt képviselőjétől a bizottsági ülésen arról, hogy 35 prevencióval foglalkozó civil szervezet képezi jelen pillanatban ezt a hálózatot, amely gyakorlatilag egész Magyarországot lefedi.
Uniós csatlakozásunk küszöbén szóba került az EU új drogstratégiája, amely majd a 2005-2008 közötti időszakot fogja felölelni. A kérdés arra vonatkozott, hogy ebben a magyarországi vélemény mennyire fog megjelenni. Több nemzetközi tanácskozáson is részt vettek a minisztérium képviselői, ahol a magyar véleményt ismertették. A végleges magyar álláspontot - amely már uniós tagként ebben a drogstratégiában meg fog jelenni - a májusi nyílt napon fogjuk majd megfogalmazni, amikor a kábítószer-ellenes nyílt nap megrendezésre kerül.
Összességében azt tudom mondani, hogy a bizottság megtárgyalta a jelentést, az ellenzéki képviselőkkel együtt egyhangúlag a tisztelt Ház figyelmébe ajánlotta és általános vitára alkalmasnak találta.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés