ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem szeretném elvenni azoknak a kenyerét, a lehetőségét, akik rendes felszólalásra jelentkeztek, így aztán nem is kívánom a két percet felhasználni.
Kivételesen szeretnék egyetérteni Gusztos Péterrel, és éppen ezért nem nagyon értem. Valóban egy, az Országgyűlés elé terjesztett anyagról vitatkozunk - akkor azok, akik különböző adatokat mondanak a kábítószer-fogyasztás jelenlegi helyzetéről, ezek szerint nem ehhez az anyaghoz szólnak hozzá. Ezt szeretném jelezni, és éppen ezt mondtam el a felszólalásomban, hogy ezek az adatok nincsenek benne, ezeknek az adatoknak szerepelnie kellene ebben. Úgyhogy kérem képviselő urat, hogy mindenki, aki olyan adatokat mond, hogy mekkora a kábítószer-fertőzöttség Magyarországon, az Gusztos Péter felszólítására ne tegye, hiszen azok ebben a most tárgyalandó anyagban nincsenek benne.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés